Szoftver

Forradalmian új fizetési szolgáltatás indult Magyarországon
A GB & Partners által kezelt Exim Exportösztönző Magántőkealap tőke befektetése révén indult el a forradalmi fizetési szolgáltatás Magyarországon novemberben és vezethetik be a környező országokban, elsőként decemberben Ukrajnában. A GB & Partners Zrt. jelentős összeget, több százmillió forintot fektetett be egy Magyarországon idáig egyedülálló, teljesen új típusú pénzküldő szolgáltatásba. A NeoPay által kidolgozott új Viber funkció, a Moneytou segítségével – a világon először – a magyar fejlesztésnek köszönhetően azonnali pénzügyi tranzakciókat lehet majd végezni a Mastercard rendszerének támogatásával – olvasható a fejlesztők közleményében.
  • 2019.12.08. 10:58
  • Hirado.hu
Víz világtalálkozó - OVF: tíz éven belül mindent modellezni lehet majd a vizekről
A számítástechnika, a térinformatika segítségével tíz éven belül gyakorlatilag mindent modellezni lehet majd a magyar vizekkel összefüggésben - mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában a Budapesti Víz Világtalálkozó 2019-cel összefüggésben.
  • 2019.10.28. 11:23
  • MTI
IT security üzletágat indít az OTT-ONE
Konzorciumi megállapodást kötött az OTT-ONE Nyrt., az iSRV Zrt. és a Black Cell Informatikai Szolgáltató Kft., ezzel egyidejűleg az OTT-ONE elindította új, IT security megoldásokat nyújtó üzletágát - közölte az OTT-ONE kedden az MTI-vel.
  • 2019.09.25. 09:01
  • MTI
Növelte forgalmát és működési eredményét az Oracle
A vállalati eszközgazdálkodási szoftverszolgáltatások üzleti sikerének köszönhetően növelte bevételét és javította bevételarányos jövedelmezőségét pénzügyi éve első negyedében az amerikai Oracle Corporation szoftverfejlesztő konszern a cég honlapján közzétett beszámoló alapján.
  • 2019.09.19. 10:06
  • MTI
Kaspersky: nőtt Magyarország internetes veszélyeztetettsége
Az előző év hasonló időszakához képest Magyarország több helyet lépett előre a webes böngészésből eredő támadások és a lokális kockázatok listáján is - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Kaspersky kiberbiztonsági vállalat.
  • 2019.09.13. 10:00
  • MTI
A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is. Az ügylet július 31-én zárulhat, amikor a Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország megkezdi közös működését.
  • 2019.08.03. 08:02
  • MTI
Esetenként ötmillió forint is lehet a bírság, ha nem ügyelünk a kiberbiztonságra
A GDPR mellett kevesebb figyelem hárul az egy éve hatályba lépett uniós kiberbiztonsági irányelvre, amely a hálózatok, infrastruktúrák védelmével kapcsolatban ír elő kötelezettségeket bizonyos szolgáltatóknak. Az EY tapasztalatai szerint eddig kevés érintett cég felel meg az előírásoknak. A felkészülés elmulasztása jelentős összegű bírsággal járhat.
  • 2019.05.15. 16:03
A startupok ma már az IT-világon túl is mernek gondolkodni
Habár továbbra is az IT-megoldások a legnépszerűbbek, egyre több startup nyit új ágazatok felé. Biztosítási csalások kivédése, automatizált beltéri gazdálkodás, biztonságos közösségimédia-használat tiniknek – csupán néhány megoldás a Start it @K&H inkubátorprogramba legutóbb bekerült 8 csapat innovációja közül. Magyarország vezető nagyvállalati inkubátora így 25 startuppal folytatja tovább működését, ahol a csapatok legalább fél éves szakmai segítséget, mentorálást, hazai és nemzetközi kapcsolatrendszert kapnak, hogy innovatív ötletükből piacképes termék vagy szolgáltatás váljon.
  • 2019.04.08. 10:04
A cégek sikere a jól képzett IT-szakemberek megtalálásán múlik egy kutatás szerint
A cégek számára a digitális átállás sikere azon múlik, hogy meg tudják-e találni a jól képzett IT-szakembereket - derül ki a Profession.hu és a Boston Consulting Group által készített tanulmányból, amely szerint nehézséget jelent, hogy 90 százalékuk csak online térben keres állást, általában 4 lehetőséget pályázik meg és legtöbbször két héten belül elhelyezkedik, miközben 39 százalékuk két évet sem dolgozik egy munkahelyen.
  • 2019.02.17. 08:54
  • MTI
Dobogós lett egy magyar versenyző a HackYeah IT ötletversenyen
Több mint háromezer induló közül a második helyen végzett az egyik magyar versenyző a varsói HackYeah 24 órás nemzetközi ötletversenyen, ahol a lengyel állami szervezetek és vállalatok által felvetett kihívásokra adtak választ a résztvevők – közölte az MTI-vel a magyar delegáció részvételét szervező INPUT Program.
  • 2018.12.03. 16:55
« ... 5 6 7 8 9 ... »
Legfrissebb