A Vodafone megkapta az engedélyt a UPC felvásárlására

  • Szoftver
  • 2019.08.03
    08:02
  • MTI
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy a Vodafone csoport 18,4 milliárd euróért megvásárolja a Liberty Global német, cseh, román és magyar leányvállalatát, így a UPC Magyarországot is. Az ügylet július 31-én zárulhat, amikor a Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország megkezdi közös működését.

A Vodafone az MTI-vel csütörtökön közölte: a felvásárlás lezárásáig a két cég különálló szolgáltatóként működik tovább, az ügyfeleiket pedig változatlanul, az eddig megszokott ügyfélszolgálati csatornákon szolgálják ki. A tájékoztatás szerint a két cég integrációja akár egy évig is eltarthat.

Amanda Nelson, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója a közleményben ismertette: a céljuk, hogy a két cég egyesüléséből mihamarabb profitáljanak az ügyfelek, ezzel a Vodafone nemcsak a mobil, hanem a vezetékes szolgáltatások piacán is jelen lesz. Az integrációs folyamat csak a tranzakció lezárása után kezdődhet, egyes folyamatok hónapokig is eltarthatnak - tette hozzá. Rámutatott: a Vodafone és a UPC magyarországi egyesülése erősíti a piaci versenyt, innovatív szolgáltatásokat eredményez, ami a fogyasztók és az egész ország számára is előnyös lesz. A vállalat továbbiakban is Magyarország megbízható partnere szeretne maradni, inspiráló újdonságokat és a szolgáltatások teljes skáláját kínálva lakossági és vállalati ügyfelek számára - jelezte. Elmondta, hogy a növekedés során biztosítani fogják, hogy mindez fenntartható módon történjen. A Vodafone elkötelezett Magyarország digitális jövőjének építésében - tette hozzá.
A Vodafone Magyarország és a UPC Magyarország a jövőben közösen bővíti majd gigabitképes szolgáltatásait, az egyesült vállalat képes lesz teljes körű - mobil-, vezetékes szélessávú internet, televízió és telefon - szolgáltatások nyújtására.

A felvásárlással a Vodafone Európa legnagyobb vezetékes szolgáltatója lesz: 116,3 millió mobil-, és 22,1 millió televíziós ügyféllel, valamint egy olyan újgenerációs vezetékes hálózattal, amely összesen 122 millió háztartást és vállalkozást ér el 13 európai országban.

A megállapodással a Vodafone Magyarországnak a mobil üzletágban hozzávetőlegesen 25 százalék, a vezetékes szélessávú üzletágban 24 százalék, a kereskedelmi televíziós üzletágban pedig 19 százalék körüli piaci részesedése lesz az előfizetők száma alapján.

A Vodafone csoport jelenleg 25 országban van jelen mobilszolgáltatással, és további 41-ben rendelkezik partnerhálózattal, 19 piacon kínál vezetékes szolgáltatásokat. A 2019. március végi állapot szerint a Vodafone 650 millió mobil-, illetve 19 millió vezetékes szélessávú szolgáltatást igénybe vevő ügyféllel, valamint 14 millió TV előfizetővel rendelkezik.

Legfrissebb