Az iToBoS az Európai Unió (EU) Horizont 2020 kutatási és innovációs programja által finanszírozott kutatási projekt, amelynek célja egy olyan, új diagnosztikai eszköz létrehozása a melanóma korai felismerésére, amely a betegről rendelkezésre álló összes információt hasznosítja - olvasható a SZTAKI közleményében.
"Ennek az úgynevezett holisztikus értékelőeszköznek minden egyes beteg sajátos jellemzőit meg kell értenie, ezzel megnyílik az út a melanóma személyre szabott, korai felismerése előtt" - tették hozzá a közleményben.
A bőrrák a leggyakoribb, emberekben előforduló, rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely egyre gyakoribb. A bőrrákok általános kategóriáján belül pedig a melanóma okozza a legtöbb halálozást. A legfrissebb statisztikák szerint a bőrmelanóma jelenleg a hatodik leggyakoribb ráktípus Európában, 2018-ban több mint 144 ezer új esetet diagnosztizáltak.
A melanóma gyógyítható, ha korai stádiumban kezelik. Ebben az esetben a melanómás betegek több mint 90 százaléka még 5 év múlva is életben van. Ha a rákos sejtek terjedése megtörtént (áttétes melanóma), az 5 év után életben lévő betegek aránya 23 százalék, vagy még ennél is alacsonyabb. Ezért a gyors diagnózis elengedhetetlen ahhoz, hogy a kezelésre még a helyi és áttétes terjedés előtt sor kerüljön - írták.
Az iToBoS projekt célja egy olyan mesterséges intelligencia (MI) rendszer létrehozása, amely képes a különböző forrásokból származó információk integrálására, a dermoszkópiás képektől kezdve a teljes orvosi nyilvántartáson át a genomikai adatokig.
Az iToBoS projektben új diagnosztikai eszközt fejlesztenek, emellett elkészül egy MI-t használó kognitív asszisztens is.
Ezekkel az eszközökkel az egészségügyi szakemberek képesek lehetnek a bőrrák átfogó, betegre szabott diagnózisára, illetve nagyobb arányban felismerhető lesz a melanóma.
"A nagyszabású nemzetközi projektben kutatóink hasznosíthatják az adatmenedzsment, az informatikai felhők és a mesterséges intelligencia területén eddig megszerzett tapasztalataikat" - idézték a közleményben Lovas Róbertet, az ELKH Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) igazgatóhelyettesét.
Az új diagnosztikai eszközben a mesterséges intelligencia legújabb vívmányait is felhasználják, hogy ezzel megkönnyítsék a jelenleg rendelkezésre álló technológiákkal (dermoszkópiás felvételek) már kinyert adatok, illetve az iToBoS-ban javasolt új hardverrel szerzett adatok felhasználását. Az alapul szolgáló algoritmusok integrálni fogják a különböző forrásokból származó további beteginformációkat (ilyen például a beteg kórtörténete, genomika, minden anyajegy elhelyezkedése, életkor, nem satöbbi) azért, hogy figyelembe véve az egyes betegek sajátosságait, átfogó, holisztikus értékelést adjanak az egyes anyajegyekről.
A közlemény szerint a páciens szisztematikus, rendszeres vizsgálatával a rendszer képes lesz az egyes anyajegyekben bekövetkező változások meghatározására is. Ez az egyik leginformatívabbnak tartott jellemző a bőrrák felismerésében. A javasolt új megközelítéssel az orvosok a bőrbetegségeket korábban és nagyobb pontossággal diagnosztizálhatják, ezáltal növelve a személyre szabott klinikai döntéshozatal hatékonyságát és eredményességét.
A 19 partnerszervezetet tömörítő konzorciumot a Gironai Egyetem (Spanyolország) vezeti. A projekt időtartama 48 hónap (2021. április 1. - 2025. március 31.), teljes költségvetése 12 millió euró - közölte a SZTAKI.