A kiberbűnözők által okozott károk összege meghaladta az ezermilliárd dollárt egy kutatás szerint

  • Szoftver
  • 2021.03.18
    12:29
  • MTI
Tavaly ezermilliárd dollár fölé, a globális GDP több mint 1 százalékára emelkedett a kiberbűnözők által okozott károk összege - írta a Generali Biztosító és az informatikai biztonsággal foglalkozó Black Cell Kft. az MTI-nek küldött közös közleményben.

Ismertetették: mintegy 667 százalékkal nőtt az adathalász emaileken keresztül indított támadások száma 2020-ban, melyek sok esetben a járványhoz kapcsolódó témákkal igyekeztek csőbe húzni a gyanútlan felhasználókat. A hiányos informatikai védelemmel rendelkező cégek és az egyéni felhasználók mellett ráadásul kereszttűzbe kerültek a pandémiában jelentősen érintett egészségügyi intézmények, logisztikai szolgáltatók, állami szervek, és fokozódik a nyomás a pénzintézetek IT- rendszerein is.

Mivel a távoli munkavégzés hosszabb távon is megmarad majd, ezért a vállalatok számára kulcsfontosságú lesz a levelezőrendszerek és az online kommunikációs eszközök védelme - hívták fel a figyelmet. Többek között ezzel összefüggésben az értékes céges információk egyre gyakrabban kerülnek majd felhőbe, így várhatóan élre törnek az ehhez kapcsolódó technológiák, közöttük a kétlépcsős azonosítás. Mivel a szolgáltatóknak gyors és megbízható kommunikációs csatornákat kell működtetniük az ügyfeleik megtartása érdekében, 2021-ben jöhet el az igazi "5G forradalom".

Becslések szerint minden 39. másodpercben találnak maguknak új célpontot a hackerek, az egyre kifinomultabb módszerekkel pedig nehéz lépést tartani. A legnagyobb veszélynek a szűkösebb forrásokkal rendelkező kis- és középvállalkozások vannak kitéve, őket gyakran a munkatársakon, az egyéni felhasználókon keresztül károsítják meg.

Berényi Dániel, a Generali szakértője a közlemény szerint elmondta: minden eddiginél komolyabb forrásokat kell fordítani a kibervédelemre 2021-ben, mind anyagi, mind HR-oldalról, ráadásul a vállalatok számára elemi érdek lesz a munkavállalók folyamatos és alapos oktatása, speciális tréningek szervezése. Ezzel együtt fontos minden eshetőségre felkészülni, és megfelelő céges vagyonbiztosítást kötni a komolyabb krízisek elkerülésére - tette hozzá.

Legfrissebb