A vezetők közel kétharmada (62%) szerint radikálisan át kell formálniuk a társaság működését a következő két évben, hogy megfeleljenek a piaci elvárásoknak. A gyökeres változáshoz az EY Digital Investment Index-kutatásban megkérdezettek olyan innovatív technológiákat használnának fel, mint a dolgok internete (IoT, 67%), a mesterséges intelligencia (MI, 64%) vagy a felhőalapú számítástechnikán (61%) alapuló rendszerek.
A fejlesztések üzleti eredményre gyakorolt hatását azonban sok esetben nehéz rövid távon számszerűsíteni. Eddig csupán minden tizedik (9%) cégnek sikerült javuló teljesítménymutatókat elérnie, és a válaszadók mindössze 7 százaléka számolt be arról, hogy teljes mértékben ki tudta használni az MI és az IoT előnyeit.
„Fontos, hogy a cégvezetők tisztán lássák, hogy a digitalizáció ma már a túlélés feltétele, nem pedig a növekedés egyik eszköze” - mondta Demeter Ákos, az EY üzleti tanácsadással foglalkozó területének partnere. „Lehet, hogy egy vállalat nem érzékeli például a webshop bevezetésének jelentős eredményeit, online értékesítés nélkül azonban hosszú távon biztosan csökkenne a piaci pozíciója. A technológiai fejlesztések tehát ahhoz szükségesek, hogy a cégek versenyben tudjanak maradni” – tette hozzá a szakember. „Az eredmények igazolásához ezért is van szükség olyan stratégiára, folyamatokra és mérésre, amelyeket az EY-nál is alkalmazunk, és amikkel világosan kivehetőek a jövőbe mutató megoldások pozitív hatásai, legyen szó akár a szervezet hatékonyságának növeléséről, akár a költségek csökkenéséről.”
A tanulmányba bevont cégek alig negyede mérte aktívan a digitális befektetések megtérülését (RODI – Return On Digital Investment), ennél sokkal gyakoribb a pénzügyi teljesítmény (57%) vagy a működési hatékonyság (46%) mutatóinak vizsgálata. Pedig a digitális megtérülést elemző társaságok nagyobb valószínűséggel értek el több mint 5 százalékos javulást a területen, emellett tájékozottabb stratégiai döntéseket tudtak hozni. A válaszadók több mint fele szerint a RODI bevezetéséhez ugyanakkor vállalatuknál nincs meg a szükséges világos irányelv, összehangolt vezetés, illetve a készségek, eszközök és adatok hatékony kombinációja.