Verseny a barátokkal
Amellett, hogy remek kikapcsolódás, az agyunkat is megdolgoztathatja, ha versenybe szállunk barátainkkal. Azok, akik nem rendszeres játékosok, a Mario Kart Tourral repülhetnek vissza a 90-es évekbe, a komolyabb gamereknek pedig a PUBG mobilverziója lehet jó unaloműző. Az ilyen bonyolultabb játékoknál kifejezetten előnyt jelent egy duplaképernyős okostelefon, ahol a telefon egyik kijelzője kontrollerként használható, míg a másikon zavartalanul követhetjük a játékmenetet. Ha az otthon töltött időben szívesen osztanánk +4-es lapokat legjobb barátainknak, már az Uno-t is elérhetjük mobilon, ráadásul játék közben beszélgethetünk és chatelhetünk is a meghívott résztvevőkkel.
Új barátságok virtuálisan
Éppen senki nem ér rá játszani? Új barátságokra tehetünk szert az olyan multiplayer, azaz többjátékos játékokkal, mint a World of Warcraft vagy a League of Legends. Utóbbi játékterében például havonta 110 millió játékos fordul meg. Ha ezek mellett a PC játékok mellett döntünk, nem kell nagy befektetésre gondolnunk a felszerelés tekintetében sem: kezdőként elegendő egy belépőszintű, átlagos személyi számítógép, egy egér alátéttel, egy kényelmes billentyűzet, egy átlagos mikrofonos fejhallgató és stabil internetkapcsolat. Kijelzőnek érdemes egy minimum 27 hüvelykes és legalább FullHD monitort választani, hogy a játékban tényleg el tudjunk merülni – az LG esetében például az UltraGear név jelöli a kifejezetten játékosoknak szánt kijelzőket.
Játék otthon a családdal
Konzolokkal kiegészítve igazi gamer állomás lehet az otthoni okostévé, a G-Sync kompatibilis OLED tévék például tökéletesen alkalmasak akár komolyabb játékokra is azzal, hogy mindig jól kivehetők maradnak rajtuk a gyors jelenetek. Ha az egész család szeretne részt venni a játékban, de nincs elég kontrollerünk, jó tudni, hogy egyes játékoknál az okostelefonunkat is használhatjuk erre a célra. Ilyenek például a kifejezetten családbarát játékokat tartalmazó The JackBox Party Pack csomagok. Ha távol vagyunk a szeretteinktől, a mobilunkon is használhatunk hagyományosan családi játékokat, például rendezhetünk szókirakóversenyt a Scrabble Go alkalmazással, vagy app formájában is elővehetjük a Game of life-ot.
Páros feladat
Garantáltan feldobja a hétköznap estéket, ha a szokásos filmnézés helyett valamilyen videojátékot próbálunk ki a párunkkal. A Jackboxhoz hasonlóan a kanapéról kontrollerrel vagy okostelefonnal számos egyszerű, mégis szórakoztató játékot irányíthatunk egyszerre ketten. Konzolos játékok közül igazi csapatmunka kell az Overcookedhoz, ahol egy konyha működését kell időre menedzselnünk, de közös gondolkodást és igazi agytornát ígér a Human fall flat is, ami hosszú szócsatákat indíthat el a fizika törvényeiről. Ha mindkét fél nyitott a lövöldözésre, a Gears of War vagy a Borderland lehet a jó választás a közös játékhoz.
Játék a nagyszülőkkel
Bár a nagyszülőktől most még ajánlott távol maradnunk, az online játékba őket is bevonhatjuk, ehhez pedig ma már elegendő egy egyszerű okostelefon is. Akik azt hiszik, hogy a játékok gyerekeknek valók, azoknak érdekesség lehet, hogy az akár egyedül is játszható memóriafejlesztő applikációk, játékok a kutatások szerint edzésben tartják az idősebbek gondolkodását. Így tehát még akkor is érdemes lehet bevonni a nagyszülőket a játékba, ha ez elsőre nem tűnik kézenfekvő opciónak. Ráadásul már a hagyományos, valószínűleg a nagyszülők által is jól ismert játékokat is megtaláljuk mobilalkalmazás formájában: ilyen például a Tetris, a Sudoku vagy a sakk.
A játék élményét mindig érdemes megosztani ismerőseinkkel, így másokat is inspirálhatunk a szórakozásra. A KanapéKupa elnevezésű legújabb online kihívás is erre buzdít: osszunk meg egy képet arról, hogy épp milyen játékot játszunk #KanapéKupa hashtaggel, és osztozzunk a győzelem pillanataiban!