A Magyar Telekom elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását

  • Szoftver
  • 2020.04.09
    12:23
  • MTI
A Magyar Telekom április 9-én elindította kereskedelmi 5G szolgáltatását, amely 5G-képes készülékkel és arra alkalmas havidíjas díjcsomaggal használható Budapest és Zalaegerszeg bizonyos részein - jelentette be a társaság csütörtökön.

A szolgáltatás induláskor Budapesten a belváros egyes részein, a Telekom Könyves Kálmán körúti székházában és az azzal szomszédos Groupama Arénában, a Puskás Ferenc stadionban, Zalaegerszeg belvárosában, valamint a zalaegerszegi ZalaZone járműipari tesztpályán érhető el.
Igénybevételéhez az 5G hálózati lefedettség mellett 5G-képes készülékre és megfelelő mobil-adatcsomagra van szükség.

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója a közleményben kiemelte, hogy hosszú ideje készülnek az 5G bevezetésére, és fél éve teszthálózatot is működtet a cég. Ennek is köszönhető, hogy néhány nappal a sikeres frekvenciaaukció eredményhirdetését követően már el tudják indítani kereskedelmi 5G szolgáltatásukat. Terveik szerint az év végére tovább növelik az 5G területi lefedettséget.

Hozzátette, hogy az eddigieknél jóval nagyobb adatátviteli sebességet, alacsony késleltetést, és rengeteg hálózati eszköz csatlakozását lehetővé tevő 5G technológia számos új lehetőséget nyit majd úgy az ipari felhasználásban, mint az emberek mindennapi életében.

A közlemény szerint a szolgáltató az 5G hálózati képességet 6 hónapig biztosítja a korlátlan mobiladatot tartalmazó csomagjaira. Ha az előfizető új 5G készüléket vásárol, akkor a 10 GB adatmennyiséget tartalmazó lakossági és a 15 GB adatmennyiséget tartalmazó kisüzleti előfizetések díjcsomagjai mellé 3 hónapig érhető el díjmentesen, promóciós jelleggel.

A Telekom portfóliójában jelenleg két 5G-képes készülék található meg, a választék az év végéig bővülni fog.
A Magyar Telekom kereskedelmi 5G szolgáltatása a 3,6 GHz-es frekvenciasávban működik. A 2G, 3G, 4G technológiákhoz hasonlóan a kereskedelmi indulásnál működő 5G állomások kiépítésében az Ericsson Magyarország volt a cég partnere.