GAMERKEDÉS, TANULÁS ÉS KÖZÖS ÉLMÉNY
A gyerekek 0-24-ben, a hét minden napján folyamatosan új dolgokat tanulnak. Gyakorlatilag életük minden percében. Nincsen külön a tanulásra és külön a játékra fordított idő. Mindenből, amit tesznek, tanulnak, és ebben óriási szerepet játszik mind a való, mind pedig a digitális világban történő játék. A gyerekek amellett, hogy jól érzik magukat a játék közben, egyben olyan fontos, és a jövőjük szempontjából meghatározó tudást és készségeket is elsajátítanak, mint például a kreativitás, a döntéshozás, a problémamegoldás, a kommunikáció vagy az együttműködés. A LEGO Hidden Side ügyesen ötvözi a gyerekek kedvenc digitális gaming világát, a valódi építéssel. Azzal, hogy ezeket a pillanatokat megosztjuk velük, tapasztaltabb társaik lehetünk a digitális térben, és olyan közös élményben lehet részünk, amelyről később beszélgethetünk. Ez segít bennünket abban, hogy megtanítsuk a gyerekeket, hogy hogyan kezeljék azt a két különböző világot, amelyben a játék folyik, mit nyerhetnek a digitális világban tapasztaltakkal és mit tudnak ebből hasznosítani a valóságban. A játékélmény értékelése sokkal hasznosabb, mint szimplán csak passzívan befogadni az információt.
MINDEN A MÉRTÉKEN MÚLIK
„Akinek egészséges a szociális élete, annak kiegészítő funkciót láthat el az online világ. Chaten megbeszélni a házi feladatot, vagy többszereplős játékokkal játszani ugyanolyan közösségi program lehet, mint egy séta a parkban. De persze minden a mértéken múlik, amely abszolút a szülői döntéstől függ. A szülő ad hozzáférést a digitális eszközökhöz és ami még fontosabb, ő mutatja az elsődleges példát. Egyre népszerűbb az úgynevezett digitális szerződés, pláne ha kamasz van a családban – ebben lefektethetjük, hogy generáció és helyzet specifikusan kire milyen szabályok vonatkoznak. Például, hogy vacsora közben nincs telefon, ez a család ideje, vagy hogy a virtuális játékok egészségesen keveredjenek a hagyományos verziókkal” – mondta el Villányi Gergő pszichológiai tanácsadó az új kiterjesztett valósággal ötvözött LEGO játék kapcsán.
A JÖVŐ JÁTÉKÉLMÉNYE, AMELYET A LEGO HIDDEN SIDE INSPIRÁL
A LEGO Hidden Side által a játékélmény egy új dimenziója tárul fel, amelyben a fizikai és a digitális játék eggyé olvad. A gyerekek mostantól a valódi kockákkal való kreatív építést egy új szintre emelhetik a kiterjesztetett valóság digitális világában. Minden az egyik LEGO Hidden Side szett megépítésével kezdődik. Ezután a gyerekek letölthetnek egy ingyenes applikációt a Google Play-ből vagy az App Store-ból, ráirányíthatják telefonjukat a szettre és tanúi lehetnek ahogyan a LEGO Hidden Side világa megelevenedik előttük. Ebben maga a szett kulcsszerepet játszik. A játékban történő előre jutáshoz el kell forgatni egy kijelölt kockát a valódi szetten, vagy pedig át kell helyezni egy LEGO minifigurát. Az app újdonsága a többjátékos mód, amelyek segítségével a gyerekek együtt játszhatnak a barátaikkal, illetve szüleikkel.
BIZOS KÖRNYEZETBEN MINDANNYIAN ÉLVEZÜNK EGY KIS BORZONGÁST
A gyerekek számára izgalmas kerettörténet elég teret ad a történetmesélés és a kreativitás kibontakoztatására. A tinédzser Jack és Parker bevezeti őket Newbury rejtett világába, ahol a sötét szellemek mindenféle bajt okoznak. Minden LEGO Hidden Side szett Newbury egy-egy épületének felel meg. A valódi szett a játék elejétől végéig kulcsszerepet játszik. A sikeres játékhoz használni kell a forgatható színes kockákat, mivel a játék színtere bizonyos pontokon átváltozhat a digitális világban. A szellemek gyűjthetők, és mindegyik más-más képességgel rendelkezik, amelyet a gyerekek a játékban történő előrehaladás során erősíteni is tudnak.
A hat új Hidden Side szett segítségével akár négyen is együtt tudnak játszani, s közös repülőépítéstől, a kísértetjárta vidámparkon át, a portállá átalakuló metróállomástól, a sötétség világítótornyáig számos izgalmas Hidden Side kalandban vehetnek részt a gyerekek.