A szélessávú szolgáltatásokat valós időben és a szolgáltatóktól független mérésekkel összehasonlító Szélessáv.net oldalt 2015. augusztus 19-én indította el a hatóság, a beérkező adatok alapján pedig jól felrajzolható az ország szélessáv-ellátottsága. Négy év alatt az ingyenesen igényelhető felhasználói mérőeszközön 9,2 millió mérést, a weboldalon keresztül a regisztrált vagy anonim fogyasztók 750 ezer szoftveres, míg az NMHH mérőautói körülbelül négymillió mérést végeztek. Mindeközben a rendszer folyamatosan fejlődik: tavaly óta a szoftveres mérőrendszer a le- és feltöltési sebességen és késleltetésen túl a késleltetés ingadozását (jitter) és a csomagvesztést (packet loss) is méri, az idén bevezetett új otthoni mérődobozok pedig már a gigabites sebességmérő tartományban is ellenőrzik az értékeket.
Tényleg azt adják a szolgáltatók, amit ígérnek?
Összevetve a szolgáltatók, a technológiák és a csomagok számát a mérőhelyek számával és eloszlásával a mérési eredmények ugyan nem tekinthetők reprezentatívnak, de óvatos általános megállapításokat le lehet vonni belőlük. Ez alapján minden letöltési sebességtartományban markáns javulás figyelhető meg 2017-hez és 2018-hoz képest. A 0–100 Mbit/s tartományokban a kínált letöltési sebesség 70 százalékát a mérési pontokon elvégzett mérések nagy részében el lehetett érni, de még 80 százaléknál is magas a megfelelési arány. 100 Mbit/s felett már kevésbé tudják valóban biztosítani a szolgáltatók a kínált letöltési sebességeket, viszont az ilyen hozzáférések száma és aránya mind a mintában, mind országosan jelentősen alacsonyabb, és ilyen magas érték vizsgálatakor a felhasználó számára sem feltétlenül érzékelhető, ha ennél alacsonyabb a sebesség. A 2018. május 1. és 2019. április 30. közötti időszakra vonatkozó részletes eredményeket a hatóság hálózatsemlegességi jelentése részletezi.
NMHH-kutatás: a vezetékes internetes telefonálás ad okot leginkább panaszra
Mindezzel összhangban van, hogy az NMHH több éve tartó kutatási sorozata a háztartásokban rendre magas elégedettségi szintet mér az otthoni vezetékes internet sebességével kapcsolatban – 80-85 százalékot –, a legfrissebb – 2018. őszi – elemzés pedig 85 százalékot mutatott ki. A netes problémát észlelők leginkább az otthoni vezetékes internetes telefonálásra (58%), a videotelefonálásra (56%) és az online filmnézésre panaszkodtak (52%). A zenehallgatás és klipnézés az otthoni vezetékes interneten kevesebb gondot okozott, de itt is viszonylag sokan számoltak be (38%) akadozó, torz, rossz minőségű hangról. Gyakori, visszatérő problémákról azonban csak a használók kevesebb mint 10 százaléka nyilatkozott. Az összes minőségi kifogást együttesen nézve az otthon vezetékes internetet használók fele tapasztalt ilyen jellegű kellemetlenséget a felmérést megelőző egy évben.
Az internetsebességgel kapcsolatos fogyasztói élményt vagy esetleges konkrétan jelzett elégedetlenséget leginkább az internetező életkora és minden ehhez kapcsolódó jellemző – például a gazdasági aktivitása – befolyásolja; a használt internetes technológia vagy a fogyasztók lakhelye erre egyáltalán nem volt hatással. A problémákat legnagyobb arányban, 67 százalékban a 30 éven aluliak jelezték. A legelégedetlenebbek közé tartoznak még a magas jövedelmű (63%) és vagyoni helyzetű fogyasztók (58%), a tanulók és az inaktív felnőttek (72%), a legfeljebb nyolc osztályt végzettek (57%), a profi (60%) vagy átlag feletti ügyességű internetezők (59%), valamint azok, akik négy vagy több eszközzel egyszerre wifiző háztartásokban élnek (60%), a telefonon (is) filmet néző internethasználók (83%), valamint a Digi ügyfelei (57%).
A wifi leterheltsége és a használt készülékek tudása is befolyásolja az érzékelt sebességet
Számos olyan tényező lehet, amelyek az internethálózat minőségétől és leterheltségétől függetlenül befolyásolhatják a minőséget. Ilyen például, ha a vezetékes internet kábelét nem közvetlenül abba a számítógépbe dugjuk, amelyen internetezünk, hanem wifit használunk, valamint ha eltávolodunk a jeltől vagy sok készülék kapcsolódik egyszerre ugyanarra a wifire. Márpedig ezek a használati szokások már nagyon elterjedtek. Az otthoni vezetékes internetet használók közül például csak minden nyolcadik ember mondta, hogy nem szokott wifizni, és ahol wifiznek, ott sok esetben (43%) három vagy több készülék is csatlakozik ugyanahhoz a jelhez. Összességében az otthoni vezetékes internetet használók túlnyomó része, 71 százaléka már legalább olyan gyakran wifizik otthon, mint ahányszor a kábellel összedugott számítógépet használja, sőt 45 százalékuk már leginkább a wifit használja. Hasonlóan rontja a szolgáltatás minőségét, amikor a fogyasztó nem eléggé jó minőségű, nem elég nagy kapacitású készülékkel próbál nagyobb adatforgalmat generálni. Nemcsak a képernyőméret lehet az oka annak, ha valaki egy idősebb okostelefonon rosszabbnak látja egy online nézett film minőségét, mintha ugyanazzal az internetkapcsolattal egy modern okostévén látná. A vezetékes internetes előfizetésükön otthon filmet nézők közül már tízből hárman telefonon (is) néznek az interneten keresztül filmeket, nem csak számítógépen.
Miben különbözik a Szélessáv.net a többi internetsebesség-mérő oldaltól?
A Szélessáv.net oldal más hasonló sebességmérő oldalakkal ellentétben a szolgáltatások főbb jellemzőit egy internetszolgáltatóktól független helyen lévő szerverrel méri. A rendszer komplex: abban is többet nyújt a fogyasztóknak, hogy a le- és feltöltési sebesség, valamint késleltetés mérésén túl lehetővé teszi a csomagvesztés ad hoc jellegű, böngészőből indított és rendszeres mérődobozos mérését, továbbá rendszeresen mér mobilinternet-sebességet is. Az NMHH szélessávmérő-rendszere így növeli az átláthatóságot és a piaci versenyt. Ezért is fontos, hogy országosan minél több internethasználónál legyen mérőeszköz, illetve hogy a portálon rendszeresen végezzenek egyéni méréseket a hatóság által felvett adatok mellett. A gyakran frissülő eredményekkel a fogyasztók egyre több információhoz jutnak az általuk igénybe vett és a versenytárs szolgáltatásainak minőségéről, és ezek ismeretében felkészültebben tudnak választani a szolgáltatók, illetve azok alternatív szolgáltatásai közül is.