Google egyre több olyan kezdeményezést indít világszerte, melyek a vállalkozókra, azon belül is a startupokra koncentrálnak. Most három olyan programot indít el, melyek a magyar startupok számára is remek lehetőségeket tartogatnak.
[Stockphoto - fiatal - iroda - munkahely - számítógép - informatikus]
Az úgynevezett Launchpad programon belül, kétfajta támogatóprogram indul útnak, az egyik a Launchpad Start, amely kifejezetten induló régiós startupokat támogat, míg a Launchpad Acceleratorra már a piacon erős pozíciót kialakított cseh, lengyel és magyar startupok jelentkezését várják. A harmadik program a Campus Residency, mely a még növekvő fázisban lévő startupoknak hivatott támogatást nyújtani.
Launchpad Start – korai fázisban lévő startupoknak
A Launchpad Start a Google egyhetes képzőtábora a korai fázisban lévő startupok számára, és olyan témákra koncentrál mint a termékstratégia, üzletfejlesztés, felhasználói élmény, felhasználói felület, technológia, marketing és prezentációs képességek.
A program célja, hogy a kezdő vállalkozók megismerkedjenek a már jól bevált módszerekkel, valamint megtalálják a termékük és a piac közötti kapcsolódási pontot és a kívánt piaci pozícióhoz szükséges legjobb növekedési stratégiákat. A kiválasztott startupok intenzív mentorprogramban is részt vesznek, ahol iparági szakértők és csoportos foglalkozások segítik őket abban, hogy megvitassák a kifejezetten startupok számára fontos üzleti igényeket.
Április 24-én rajtol a program első köre, a kelet-közép-európai hubként működő varsói Google Campuson, amely során 10 korai fázisban lévő startupot támogatnak majd több mint 50 mentor segítségével.
A startupok számára ingyenes programra az érdeklődők startupok itt tudnak jelentkezni április 2-áig.
Campus Residency – növekvő fázisban lévő startupoknak
A varsói Google Campus programja hat hónapos támogatást nyújt a már növekvő fázisban lévő régiós startupok számára, valamint lehetőséget arra, hogy a csapatok a Campus co-working irodájában dolgozzanak, és a Campus szakértői segítségével fejlődjenek munkájuk során.
A Campus Residency közvetlen elérést nyújt a Campus mentoraihoz és szakértőihöz, személyre-szabott tréningjeihez és a Google for Entrepreneurs vállalkozói hálózathoz. A program célja, hogy azonosítsa a legkritikusabb kihívásokat amikkel a startupoknak szembe kell nézniük annak érdekében, hogy növekedni tudjanak. A kiválasztott startupoknak a bevétel, a fogyasztók száma és a nemzetközi lehetőségek bővítésében nyújtanak majd támogatást.
A érdeklődő magyar startupok április 11-ig jelentkezhetnek, a program első köre pedig már júniusban útjára indul.
Launchpad Accelerator – nagy, erős pozíciójú startupoknak
A Google Developers által szervezett Launchpad Accelerator hat hónapos, nemzetközi, fejlesztést ösztönző program, olyan startupok számára, akik már megtalálták a termékük és a piac közötti kapcsolódási pontot és a következő millió fogyasztójukat keresik. A világszerte jól ismert program most először vált elérhetővé a magyart startupok számára is.
A program képzőtáborral indul San Franciscóban, amely intenzív mentor-programot foglal magába a Google több mint 20 csapatának szakértői segítségével.
A kiválasztott startupok 50 000 dolláros (azaz mintegy 14,7 millió forintos) támogatást is elnyernek, emellett hozzáférést a Google termékeihez, PR támogatást, és a lehetőséget, hogy hazájukban szorosan együtt dolgozhassanak a Google-lal, hat hónapon keresztül.
A Launchpad program is része a Google helyi startup mentor-hálózat növekedését célzó kezdeményezéseinek, melynek keretében folyamatosan keresi és képzi a mentorokat, valamint a világ legjobb támogatási forrásait teszi számukra elérhetővé.
A magyar startupok április 24-ig jelentkezhetnek a programra.
Varsói Google Campus – Campus Warsaw
A Google 2015 novemberében indította el a varsói Campust, amely a vállalat kelet-közép-európai hubjaként működik és ahol vállalkozók, startupok tanulhatnak, találkozhatnak, kezdhetnek el közösen dolgozni projekteken, vagy hozhatnak létre újabb startupokat.
Azóta már több mint 9000 tag csatlakozott hozzá a régióból és több mint 560, vállalkozói és startup eseménynek adott otthont.