Az ország több helyszínén figyelemfelhívó megjelenéssel lesz jelen a FairPlay. Lesz rendhagyó könnyűzenei ping-pong verseny Budaörsön, a Decathlon sportáruházban, különböző rádiós és online megjelenések is szólnak a zenehallgató közönséghez. Több ismert zenekar állt az idei kampány mellé, köztük a Wellhello, a Belau, a UseMe, a Colorstar és a Leander Kills - közölték a szervezők pénteken az MTI-vel.
Mint írták, a Zeneipar helyzete számokban 2017 című jelentésből kiderült, hogy a zenészek többsége elsősorban nem zenei tevékenységből él: több mint 75 százalékuk számára elsősorban kikapcsolódást, feltöltődést, hivatást és küldetést jelent a zene. Egy jó évben átlagosan négymillió, egy rossz évben 950 ezer forintot keresnek zenei tevékenységgel átlagosan. Azoknak a zenészeknek, akik ténylegesen a zenélésből élnek, jövedelmük 57 százalékát az élőzenei koncertek, fellépések adják. Ezt követik a jogdíjbevételek (20 százalék), valamint a rögzített zene értékesítéséből (fizikai vagy digitális eladások) származó bevételek (6 százalék).
"Az előadó akkor tudja újabb és újabb zenékkel szórakoztatni a közönséget, ha meg tud élni a zenélésből. Ha a közönség fizet a zenéért, ez biztosítja az alkotók megélhetését, és azt, hogy folytatni tudják a zenei alkotást" - áll a kommünikében.
A Fair Play Nap egy kommunikációs kampány végkifejlete. November 16-án számos klubban levetítik az esemény videóüzenetét, melyben a Wellhello, a Belau, a UseMe, a Colorstar és a Leander Kills zenészei fogalmazzák meg, miért tartják fontosnak ezt az ügyet.
Bővebb információ a Fair Play Napról, az ügyet támogató zenészekről, a koncerthelyszínekről, a www.fairplayhungary.hu és a www.facebook.com/fairplayhungaryoldalon.