Az új rendszer segítségével a diákok ugyanakkora erőbedobással sokkal több tudást szerezhetnek meg, mint a hagyományos könyvek és munkafüzetek használatával. Az információk a digitális világ elvárásainak megfelelően tágabb összefüggésekbe ágyazva, naprakészen, korszerűen, több vizuális elemmel illusztrálva jutnak el hozzájuk, biztosítva ezzel a könnyebb megértést.
Budapest XI. kerületében, az újbudai Bethlen Gábor Általános Iskola és Gimnáziumban tartották meg azt a rendhagyó tanórát, amelynek keretében a diákok dr. Hoffmann Tamással, Újbuda polgármesterével és a jelenlévő újságírókkal együtt az országban először próbálhatták ki a nagyközönség előtt a UPC Magyarország Digitális Tanterem megoldását.
A most átadott digitális tanterem felszerelése egy érintőképernyős kijelzőből – táblából –, az azt vezérlő számítógépből, a tanári notebookból, az osztály létszámával megegyező számú tabletből, és azok biztonságos tárolására és feltöltésére szolgáló szekrényből áll. Emellett tartalmazza a teremben zárt wifi hálózatot biztosító routert, a tananyagok egy részét adó szoftvereket, valamint az oktatási keretrendszert is. A megoldással kapcsolatos minden információ a weboldalán elérhető.
A program kiemelten támogatja a csoportmunkát azzal, hogy a tanulók egy megosztott képernyőn keresztül közösen tudják megoldani a nekik kiosztott feladatokat. Az ellenőrzés is hatékonyabb, mert a gép különböző sorrendben küldi a feladatokat a diákok tabletjeire, így nem tudnak puskázni egymásról. Könnyebbség viszont, hogy a teszteket a rendszer azonnal kijavítja, így nem kell várni az eredményre és a hibákat a tanárral együtt rögtön ki is tudják elemezni a tanulók.
A Digitális Tanterem része a pedagógusok felkészülését segítő, speciális továbbképzési program is.