Illés Boglárka azt mondta, az Új Nemzedék Központ és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács együttműködésében megvalósuló program a tudatos internethasználat és hírfogyasztás mellett a technikai felkészültségre és védelemre, a személyes identitás védelmére, az adathalászat elleni védekezésre, valamint a közösségi média veszélyeire koncentrál.
Fontosnak nevezte, hogy e témákon belül a tanárok rendelkezésére álljanak olyan tananyagvázlatok, amelyek segítségével az iskolai oktatás keretén belül is tudnak a tudatos internethasználattal foglalkozni. Illés Boglárka hangsúlyozta, a programra azért van szükség, mert a digitalizáció rendkívüli mértékű. A 2016-os ifjúságkutatás adatai szerint a 15 és 29 év közötti fiatalok 85 százalékának saját számítógépe van, 88 százalékának van internetkapcsolata, 80 százaléka napi szinten használja az internetet és negyedének folyamatos az online jelenléte.
A 116 javaslatot tartalmazó csomag mintegy húsz kerekasztal keretén belül több mint száz szakértő segítségével készült - tudatta a helyettes államtitkár.
Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke arról beszélt, a program szervesen illeszkedik a nemzeti bűnmegelőzési stratégia azon pontjához, miszerint a fiatalokat meg kell óvni attól, hogy bűncselekmény áldozatává váljanak.
A világ ebbe az irányba fejlődik, ezért fel kell készíteni a felnövekvő ifjúságot és a szülőket is arra, hogy a gyereket a digitális térben se ne érje olyan támadás, amely később a személyiségfejlődésére is kihathat - tette hozzá.
Poór Csaba, a Digitális immunerősítő program vezetője arról beszélt, hogy a magyarok 87 százaléka ellenőrzés nélkül megadja az adatait, ha nyereményt ajánlanak fel neki.
Erről egy figyelemfelhívó kisfilmet is készítettek "Vigyázat! Meglophatnak! - Adatkísérlet" címmel. A videóban egy fiktív cég állítólagos nyereményjátékán a 250 megkérdezett közül 207-en megadták az adataikat, amelyek alapján a játék létrehozói további személyes információkat tudtak meg a jelentkezőkről - ismertette.