Vállalatbiztonsági kompetenciaközpontot nyit a Micro Focus Budapesten

  • Szoftver
  • 2018.10.03
    14:06
  • MTI
Vállalatbiztonsági kompetenciaközpontot nyit a Micro Focus Budapesten a cégek kibervédelmi rendszereinek kialakítására és működtetésére - jelentette be Szittya Tamás, a Micro Focus regionális igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

Szittya Tamás, délkelet-európai régióért felelős igazgató kiemelte: a cég fejlődése gyors, Európa második legnagyobb szoftvergyártója lett a SAP után. A társaság magyarországi leányvállalata a Novell.

Kifejtette, hogy a biztonsági központban mérnökök, IT biztonsági szakemberek dolgoznak majd, az első időszakban tízen, majd az ügyfélszám-növekedéssel ez a létszám egy év alatt megduplázódhat. A fejlesztés kisebb részben infastrukturális, nagyobb részben munkaerőköltséget jelent a cégnek, mivel már kisebb létszámmal működik Magyarországon korábbi szoftverekkel foglalkozó biztonsági részlegük.

A cégnek közel 100 ügyfele van Magyarországon, a biztonsági rendszereiket a telekommunikációs cégeken belül 40 ezer felhasználó használja, bankok több mint 10 ezer ügyfele, az államigazgatáson belül pedig több mint 50 ezer felhasználójuk van. A magyar piacon két-háromszoros ügyfélszám-növekedést terveznek, ahogy a forgalom növekedése a következő egy évben háromszoros lehet.

Az új termékportfólióval a vállalat Magyarország egyik legnagyobb IT biztonsági cége lehet - mondta.
A magyar leánycég az anyacég tőzsdei érintettsége miatt nem közölhet külön árbevétel adatokat.

Gur Nedivi, délkelet-európai értékesítési igazgató arról beszélt, hogy a vállalatbiztonsági piac folyamatosan nő, a támadások egyre inkább a közszférát veszélyeztetik. A kibertámadások által okozott kár 2021-re eléri az évi 6 ezermilliárd dollárt, komoly gazdasági kockázatokat jelent a különböző ágazatokban tevékenykedő vállalatoknak, állami szervezeteknek. A védekezéshez a szervezeteknek az eddigieknél komplexebb biztonsági stratégiát kell alkalmazniuk, ami megfelel az egyre szigorodó szabályozói előírásoknak is - tette hozzá.

A Micro Focus globális árbevétele tavaly meghaladta a 4 milliárd dollárt, 13 ezer dolgozója van világszerte, és közel 8 milliárd dollár a cég piaci értéke.

Legfrissebb