A politikus ismertetése szerint 2022-ig a jelenlegi, állami szabályozás marad az irányadó, vagyis a közösségi személyszállítást végző sofőröknek elég egy úgynevezett VTC-engedéllyel rendelkezniük a munkavégzéshez.
Négy év múlva ez már nem lesz elég, és egy helyi működési engedélyt is be kell szerezniük attól függően, hogy hol kívánnak dolgozni.
José Luis Ábalos elmondta: a szabályok helyben lehetnek eltérőek, hiszen ez elsősorban Madrid és Barcelona "problémája", nem egyformán érinti az egész országot.
A spanyol kormány által elfogadott törvényerejű rendelet várhatóan egy hónapon belül kerül a parlament elé.
Csütörtökön több száz, az Uber és a Cabify alkalmazásában álló sofőr tüntetett a taxisok ágazati monopóliuma ellen Madridban, emellett azt is kifogásolva, hogy nem ismerik a kormány rendelet-tervezetének részleteit. A péntekre kilátásba helyezet újabb utcai megmozdulást végül lefújták.
Július végén csaknem egy hétig tartó sztrájkot tartottak a taxisok több városban, követelve, hogy az illetékes minisztérium garantálja a törvényi előírások betartását, ugyanis a megengedettnél több Uber és Cabify autó működik, továbbá szerintük az ágazatban a követelmények nem egyformák, így a verseny nem tisztességes.
A taxisok tiltakozása több alkalommal is erőszakos cselekményekbe fordult, a spanyol rendőrséghez több mint 60 feljelentés érkezett Uber vagy Cabify sofőröktől az őket ért fizikai agresszió vagy az autójuk megrongálása miatt.
A sztrájknak az vetett véget, hogy a spanyol fejlesztési minisztérium ígéretet tett a taxisok fő követelésének teljesítésére, miszerint engedélyezik, hogy az önkormányzatok helyben is szabályozzák az alternatív szolgáltatók működését.
Spanyolországban a törvény előírja, hogy 30 taxisonként 1 VTC-engedélyt lehet kiadni. A hivatalos adatok szerint augusztusban több mint 65 ezer taxis és 10 ezer VTC-engedély volt érvényben.