Az EU-nak elfogyott a türelme a Facebookkal szemben

Szankciókat helyezett kilátásba a Facebook ellen az Európai Bizottság, amennyiben az amerikai internetes óriáscég az év végéig nem tesz eleget az uniós fogyasztóvédelmi előírásoknak.

“Elfogyott a türelmem. Túl régóta húzódik ez, miközben a Facebook korábban biztosított afelől, hogy decemberig átírják a felhasználási feltételeik még fennmaradt félrevezető elemeit” – közölte Vera Jourová fogyasztóvédelemért felelős uniós biztos. “Eljött a cselekvés ideje, elég volt az ígéretekből. Ha az év végéig nem hajtják végre teljes körűen a változtatásokat, akkor gyors lépésekre és szankciókra fogom felszólítani a fogyasztóvédelmi hatóságokat” – tette hozzá. A bizottság tájékoztatása szerint a közösségi platform által elvégzett eddigi módosítások “nagyon korlátozottak”. A brüsszeli testület arról számolt be februárban, hogy történtek előrelépések, a Facebook és a Twitter működése azonban továbbra sem felel meg teljes mértékben a közösségi fogyasztóvédelmi szabályoknak. Mint írták, a jogellenes tartalmak bejelentésére és törlésének kérésére használt eljárást érintő változtatások nem elegendőek. Ennek előzménye, hogy a bizottság tavaly márciusban felszólította a Facebookot, a Twittert és a Google+-t működtető Alphabetet, hogy mihamarabb hozzák összhangba működésüket az uniós előírásokkal a felhasználók megtévesztésének visszaszorítása érdekében.

Legfrissebb