A mintegy húsz hírügynökség, például a francia AFP, a német DPA és a brit Press Association vezérigazgatója által aláírt levélben arra szólították fel az Európai Parlamentet (EP), hogy új szerzői jogi szabályozási tervezetében segítsen orvosolni ezt a "groteszk egyensúlytalanságot".
"A hírmédia tartalmainak és reklámbevételeinek internetes óriások általi lerablása fenyegetést jelent a fogyasztókra és a demokráciára egyaránt" - hangsúlyozták.
"Az olyan internetes óriások, mint a Google és a Facebook, rengeteg olyan anyagot használnak fel ingyen, amelyet a hírügynökségek hatalmas költségekkel állítanak elő" - emelték ki.
A levél szerint a Facebook hivatalos nyeresége tavaly 16 milliárd dollár, a Google-é pedig 12,7 milliárd volt. "Hogyan lehetne mégis azzal érvelni, hogy nincsenek olyan helyzetben, hogy tisztességesen fizessenek az általuk használt tartalmakért?" - tették fel a kérdést az aláírók.
"Az uniós jogalkotóknak lépéseket kellene tenniük a reform terén az európai szabad sajtó és a demokratikus értékek védelme érdekében" - közölték.
A levelet többek között a belga, a finn, az osztrák és a svéd hírügynökség vezetője is aláírta.
Az Európai Parlament szeptember 12-én bocsátja ismét vitára a szerzői jogi szabályok reformjának kérdését, miután a plenáris ülés júliusban leszavazta az EP jogi bizottságának sokak által bírált jelentését, amelynek értelmében automatikus szűrésre köteleznék az internetes tartalommegosztókat, s arra, hogy minden olyan tartalmat töröljenek, amely valamilyen formában szerzői jogi védelem alá esik. Ezen jogszabályok alkalmazása sokak szerint a világháló cenzúrázásához vezethetne.
Amennyiben a plénum az újratárgyalás után elfogadja az új jelentést, akkor az lesz az Európai Parlament hivatalos tárgyalási mandátuma az Európai Bizottsággal és az uniós tagállamok kormányait tömörítő tanáccsal folytatandó egyeztetéseken.