A Graphisoft első féléves magyarországi árbevétele 30 százalékkal emelkedett

  • Szoftver
  • 2018.08.30
    09:28
  • MTI
Idén az első fél évben 30 százalékkal, 475 millió forintra emelkedett a Graphisoft SE magyarországi árbevétele, az értékesítésen belül először ért el közel 10 százalékot a beruházói és kivitelezői szoftvereladás aránya - közölte a magyar alapítású építész szoftvercég hétfőn az MTI-vel.

A társaság első fél éves eredménye illeszkedik az utóbbi hat évre jellemző évi átlagos 40 százalékos növekedési dinamikába.

A közlemény idézte Reicher Pétert, a Graphisoft Magyarországért felelős vezetőjét, aki kifejtette, a társaság első féléves üzleti sikerében fontos szerepet játszott a magyar lakáspiaci boom, a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) keresletélénkítő hatása. Elkezdődött a szektor digitalizációja, ami az építőipari szereplőket a magyar és a nemzetközi piacon egyaránt versenyképessé teheti - tette hozzá.

A Graphisoft bevétele döntően még mindig a cég fő termékének, a modell alapú építészeti tervezőszoftver, az Archicad értékesítéséből származik, amely piacvezető Magyarországon, hiszen a magyar építészek mintegy 90 százaléka ezt használja.

A Graphisoft üzleti stratégiájának legújabb eleme a BIM-szoftverek (Épületinformációs modellezés) teljes körű bevezetése, ugyanis ezeknek a szoftvereknek a használata a nemzetközi piacokon már elterjedt, míg a magyar szereplők most ismerkednek ezekkel a rendszerekkel. Ezt támasztja alá, hogy az Egyesült Államokban, Norvégiában, Finnországban és az Egyesült Királyságban a BIM-rendszerek használata ajánlott, illetve kötelező bizonyos beruházási érték fölött.
A BIM-rendszerek világpiaca dinamikusan nő, a végfelhasználói költések alapján 2015-ben 3889 millió euró volt, de piaci prognózis alapján ez az összeg 2021-re elérheti a 7433 millió eurót.

A Graphisoft a német Nemetschek Csoport tagja. A csoport 15 nemzetközileg ismert építőipari szoftvermárkát tömörít, amelyek termékeikkel és szolgáltatásaikkal olyan szakterületeken vannak jelen, mint a tervezés, a kivitelezés, az üzemeltetés, valamint 3D modellezés és látványtervezés.

A Nemetschek Csoport 2018. első fél éves árbevétele 216 millió euró volt, ami 11,4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest. A csoport idén 447-457 millió eurós árbevételre számít. A csoport EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredménye az első fél évben 59 millió euró volt, ami 14 százalékos növekedés az egy évvel korábbi értékhez képest. Az adózás előtti eredmény 48,3 millió euró volt.

A budapesti központú Graphisoftnál több mint 500 szakember dolgozik, Magyarországon működik a teljes cégvezetés, ahol az egész cégcsoportra vonatkozó stratégiai döntéseket hozzák és változatlanul itt végzik a cégcsoport teljes kutatás-fejlesztési tevékenységét.

Legfrissebb