Legújabban az amerikai Bossa Nova Roboticsba fektettek be. Előtte négy koreai robotikai vállalatba (Acryl, SG ROBOTICS, Robotics és Robostar) invesztált a cég.
Az Acrylt a Koreai Tudományos és Technológiai Intézet (Korea Advanced Institute of Science and Technology, KAIST) oktatói alapították hét évvel ezelőtt. A kognitív számítástechnikával foglalkozó vállalat a Jonathan nevű integrált mesterségesintelligencia-platform megalkotója, amely big data és gépi mélytanulás segítségével szövegekben, beszédben és képekben is képes felismerni az emberi érzelmeket és jelentéstartalmakat.
Az SG ROBOTICS olyan startup vállalat, amely viselhető robotokat fejleszt mozgássérültek, többek között lábbénulásban és ideg-izom kapcsolati rendellenességekben szenvedő betegek számára.
A céget 2017-ben a “Robots For Better Life”, azaz robotok egy jobb életért mottóval alapították, jelenleg egy viselhető robotikai eszköz kereskedelmi verzióját fejlesztik kifejezetten gyermekek számára. Az SG ROBOTICS WalkON ruhájának viselője bronzérmet nyert a 2016-os, első bionikus olimpián (Cybathlon) és az első fáklyahordó is ezt viselte a 2018-as phjongcshangi paralimpián.
A Robotis kifejezetten robotikai megoldásokra és oktatórobotokra specializálódott. A cég a komplex robotokban alkalmazott intelligens rendszereiről ismert, de hardveres megoldásokat, például vezérlőegységeket és szenzoros modulokat is fejleszt a robotok programozásához.
A Robostar egy ipari robotokat gyártó vállalat, melynek célja, hogy komplex robotikai megoldásokat biztosítson a mobil-, kijelző- és autóipar számára.
Ezek a befektetések kiegészítik az LG saját erőfeszítéseit a szolgáltató robotok piacra helyezése terén, ami a jövőben cég növekedésének egyik motorja lehet.
Az LG Koreában már letesztelte a robotokat: a phjongcshangi téli olimpia alatt Dél-Korea legnagyobb repterén útbaigazító és takarító robotjaik (Guide Robot, Cleaning Robot) segítették az utasokat.
Az idei CES-en az LG három új CLOi koncepciórobotot mutattak be, amelyeket kifejezetten kereskedelmi használatra, nagy forgalmú helyszínekre (például hotelekbe és bevásárlóközpontokba) fejlesztettek ki. Az LG CLOi robotjait a ThinQ márkával — az LG mesterséges intelligenciával ellátott szórakoztatóelektronikai cikkeivel és háztartási készülékeivel – párhuzamosan fejleszti.
Beszállásával az amerikai Bossa Nova Roboticsba az LG Electronics megvalósította első tengerentúli befektetését a robotika területén: új partnere, a kereskedelmi szektorban kínál intelligens robotikai megoldásokat.
A Bossa Nova Robotics nemzetközi szinten piacvezető vállalat a valós idejű kiskereskedelmi adatok szolgáltatása terén. Az adatok segítenek a nagyméretű üzletek hatékony üzemeltetésében, hiszen automatizálják a raktárkészlet-adatok gyűjtését és elemzését. A világ legnagyobb kiskereskedelmi cége, a Walmart az elmúlt évben számos üzletben tesztelte a Bossa Nova polcszkennelő robotjait.
A nemrégiben létrejött megállapodást a múlt évben számos koreai startup céggel létrehozott együttműködés előzte meg. Az LG az elmúlt 12 hónapban összesen 90 millió amerikai dollárt fektetett robotikai vállalatokba.