Egyre ütősebb mobilokkal áll elő a Nokia – nem csak az áruk jó

  • Mobil
  • 2018.06.03
    08:57
  • Hirado.hu
Kevesen hittek benne, hogy a valaha oly patinás márkát még egyszer fel lehet támasztani, de a jelek szerint a kísérlet akár sikerülhet.

Nemigen lehetett arra számítani, hogy pusztán a Nokia nevét megvásárolva a HMD Global finn vállalat eséllyel futhat neki újra elismertetni a piaccal, hogy a márka újra az „olcsó és megbízható” szinonimája lehessen.

A feltámadás némi ügyetlenkedés után talán összejöhet.

Darabig mókás volt ugyan, hogy a Nokia 8110-es reinkarnációjával foglalkoznak a valahai 3310-es újraélesztése után. Aztán következett a jól sikerült, ám túlárazott Nokia 8 Sirocco. De a Nokia 7 Plus már aratott a maga 130 ezres árával nyújtva közel csúcskategóriás szolgáltatásokat.

A most Moszkvában bemutatott három újdonság pedig az említett „olcsó és megbízható” készülékre vágyókat célozza. És elég jó célzásnak tűnnek ahhoz, hogy akár az olcsóság nagymestereit, a kínai gyártókat is megszorongassák.

Nokia 5.1

A tavalyi Nokia 5 már szépen muzsikált a középkategóriában. Utódja kissé nagyobb lett, de 2 milliméterrel mégis vékonyabb.

5,5 hüvelykes Full HD+ kijelzővel (18: 9 képarány és 443ppi!) rendelkezik, vázát egyetlen alumíniumtömbből csiszolták. A motorháztető alatt 2.0 GHz-es MediaTek Helio P18 nyolcmagos processzor, s 2 vagy 3GB RAM, 16 vagy 32 GB ROM található. Az ujjlenyomat-olvasó a mai kényelmetlen divatnak megfelelően a hátlapra került.

Frissített hátlapi kamerája 16 megapixeles, helyzetfelismerővel és autófókusszal felvértezve, 8 megapixeles szelfikamerája nagylátószögű lett.

A nyártól kapható Nokia 5.1 várhatóan 54 990 forintos cédulája eltalált ár-értékarányúnak tűnik.

Nokia 3.1

Az egy lépcsővel lejjebb elhelyezkedő, a tavalyi 3-as mobil örököse a cég legolcsóbb 18:9 képarányú okostelefonja, 5,2 hüvelykes, 2,5D kerekítésű HD+ kijelzővel, Corning Gorilla Glass védelemmel.

Ezt nyolcmagos MediaTek 6750 chipsettel szerelték, ami az elődhöz képest kétszeres mennyiségű processzormagot és 50 százalékos teljesítménybővülést jelent.

Hátlapi kamerája 13 megapixeles, autófókuszos.

Három színben, két memória/tárhely opcióval: 2GB/16GB és 3GB/32GB érkezik a nyár végén. Meglepő módon várhatóan az 5.1-essel azonosan, 54 990 forintra árazzák.

Nokia 2.1

A leginkább pénztárcabarát változat, a 2.1-es aztán csakugyan egyszerűre vett okostelefon. Egy meglepetést tartogat a HMD: a várhatóan amúgy is takarékos mobilba 4000 mAh-s akkumulátort tettek, ami két napos akkumulátor üzemidőt ígér.

Biztosan lesznek kedvelői, akik az akku élettartam (és az ár) miatt elnézik, hogy az 5,5 hüvelykes HD kijelző alatt egy öregecske Qualcomm Snapdragon 425-es processzor, 1 GB RAM és 8 GB tárhely található, szerencsére azért microSD-vel bővíthetően. Fotózásra 5 megapixeles előlapi, s 8 megapixeles hátlapi kamera les ki a készülékből.

Mivel a mobil a csupaszított Android Oreo Go-ot futtatja, így a mobil ezzel a hardverrel is elpöföghet. A hazai boltokban nyár végén várhatóan 39 990 forintért lesz elérhető a telefon.

Naprakész Android a teljes kínálatban

A Nokia 8 Sirocco, a Nokia 7 plus és a Nokia 6.1 mellé a Nokia 5.1 és Nokia 3.1 is csatlakozik az Android One családba. Az Android One rendszerrel több tárhelyet és hosszabb akkuélettartamot garantálnak mindenféle módosítás nélkül, és természetesen megtalálhatók bennük a legfrissebb AI-vezérelt Google fejlesztések.

A Nokia 5.1 és a Nokia 3.1 egyaránt háromévnyi havi biztonsági frissítést és kétévnyi operációs rendszerfrissítést kap, erre garancia az Android One program.

A Nokia 2.1 Android Oreo Go verzióval debütál, azzal a rendszerrel, amelyet kifejezetten olyan okostelefonokhoz fejlesztettek, melyeket 1GB vagy kevesebb operatív memóriával szerelnek. Ezáltal gördülékeny(ebb) Android élményben lesz része a felhasználóknak, több tárhellyel gazdálkodhatnak és kevesebb adatforgalmat generálnak.

Mindhárom készülék kész az őszi Android P érkezésére.

Legfrissebb