Negyedével nőtt a műholdról netezők száma tavaly

  • Mobil
  • 2018.02.05
    17:31
  • vannet
A hazai telekommunikációs szektor egyik legdinamikusabban növekedő szegmense volt a műholdas internetszolgáltatás 2017-ben. Több mint 25%-kal többen kapcsolódtak a világhálóra a technológiával, mint egy évvel korábban. Ennek köszönhetően olyan helyekre is eljutott az internet, ahol más eszközökkel eddig nem volt elérhető.

A tavalyi adatok alapján a magyarok háromnegyede hetente legalább egyszer használja valamilyen célból az internetet, amivel alig néhány százalékkal maradunk el az Európai Unió átlagától. Ez a szám ráadásul évről évre növekszik, ahogyan egyre több háztartás kapcsolódik rá a világhálóra. Ezt a folyamatot a technikai lehetőségek folyamatos fejlődés is gerjeszti, amelynek köszönhetően az ország egyre több pontján válik elérhetővé és megfizetetővé a jó minőségű, szélessávú kapcsolat.

A legfrissebb adatok alapján az egyik legdinamikusabb növekedést a műholdas internetes szektor mutatta. A Magyarországon piacvezető Vannet adatai szerint a lakossági felhasználók száma több mint 25%-kal növekedett 2017-ben. „A műholdas net legfontosabb jellemzője, hogy nincsen földi infrastruktúrához kötve. Emiatt gyakorlatilag 100%-os a hazai lefedettsége, amit a hagyományos optikai kábeles vagy mobilnetes technológiák csak a legritkább esetben tudnak biztosítani” – osztotta meg a részleteket Lengvárszky Szabolcs, a társaság telekommunikációs szakértője.

A tervek szerint az idei év végéig tartó Szupergyors Internet Program újabb lökést adhat más hozzáférési módok mellett a műholdas technológia terjedésének is. A kormányzati célkitűzések szerint minden hazai háztartásban elérhetővé kell tenni a szélessávú, vagyis legalább 30 Mbps sebességű internetkapcsolatot. Ehhez a rendelkezésre álló technológiák összehangolt alkalmazására lesz szükség. Az optikai hálózattal gazdaságosan el nem érhető területeken a műhold kínál kézenfekvő megoldást. Ezért várható, hogy bekerül a SZIP eszköztárába, tovább növelve a hazai felhasználók számát.

Legfrissebb