Az internet több úttörője kiállt a net szabadságának megőrzéséért

  • Szoftver
  • 2017.12.17
    10:51
  • Hirado.hu
Nyílt levelet intéztek az amerikai kongresszus vezetőihez, felszólítva őket, hogy ne töröljék el a netsemlegességről szóló, két éve bevezetett jogszabályokat.

2015 februárjában az akkor demokrata párti többségű kommunikációs bizottság elfogadta a netsemlegességet szavatolni hivatott szigorú szabályokat, amelyek megtiltják a szélessávú internetszolgáltatóknak, hogy kedvükre vagy fizetség ellenében blokkolják, lassítsák vagy éppen gyorsítsák az internet tartalomforgalmát.

Ajit Paji, az Egyesült Államok Szövetségi Kommunikációs Bizottságának (FCC) vezetője, korábbi ígéretével összhangban novemberben javasolta a netsemlegesség eltörlését.

“Javaslatom alapján a szövetségi kormány felhagy az internet mikromenedzselésével. Ehelyett az FCC egyszerűen azt követeli meg az internetszolgáltatóktól, hogy átlátható legyen tevékenységük, és a fogyasztók a számukra legjobb szolgáltatást tudják megvenni, a vállalkozók és kisvállalatok pedig hozzájuthassanak az innovációhoz szükséges információkhoz” – mondta.

Úgy gondolja, hogy a netsemlegesség eltántorítja az internetszolgáltatókat azoktól a beruházásoktól, amelyek révén jobb és gyorsabb hálózati elérést biztosíthatnak az ügyfeleknek.

Ajit Paji javaslatáról csütörtökön szavaz a testület. Az FCC-nek most három republikánus és két demokrata párti tagja van, ami a Reuters hírügynökség szerint szinte bizonyossá teszi, hogy a testület eltörli a netsemlegességet.

A netsemlegesség politikáját általánosan támogatják a tartalomszolgáltatók, mint például a Netflix és médiavállalatok, valamint az előfizetői csoportok. Az internetszolgáltatók viszont Pai javaslatát pártolják.

Az internet úttörői közül 21-en – például Steve Wozniak, az Apple számítástechnikai óriáscég egyik társalapítója, vagy maga Tim Berners-Lee, a világháló feltalálója – azt írta hétfőn közzétett nyílt levelében, hogy a netsemlegesség eltörlésére tett javaslat “az internet működésének téves, illetve pontatlan megértésén alapszik”. Az FCC “elsietett és tisztességtelen javaslata közvetlenül fenyegeti az internetet abban a formájában, amelynek kialakításáért szívósan küzdöttünk”, ezért a szavazást nem szabad megtartani – hangsúlyozzák az aláírók a levélben, amelynek egyik alcíme: “Ön nem érti az internet működését”.

Legfrissebb