A szelfizés halálosabb, mint a cápatámadás

Még egy olyan adat, amit eddig is sejthettünk, de immár statisztika is van hozzá.

Tele az internet óvatlanul szelfizők hamis és valós történeteivel, akik annyira belefeledkeztek a várhatóan sok lájkot hozó kép készítésébe, hogy az életükkel fizettek érte.

Lezuhantak egy épület tetejéről, átrohant rajtuk a vonat, kiestek a korlát fölött.

A Statista ezúttal cápatámadásokkal vetette össze az elővigyázatlan szelfizőket.

Ha az utóbbi évek átlagát mutató statisztikát nézzük, úgy festhet, a tengeri ragadozóktól kevésbé kell tartani, mint önmagunk eszement fotózásától.

Egy nemzetközi tanulmány szerint szelfizés közben hetvenhárman haltak meg 2016 első nyolc hetében.

Ehhez képest ugyanezen évben cápatámadásban „csak” négyen vesztették az életüket.

Legfrissebb