Biztonságportál: egyre ügyesebben ismerik fel a gépek az ismeretlen vírusokat

  • Szoftver
  • 2017.12.06
    18:26
  • biztonsagportal.hu
Biztonsági szakemberek szerint a gépi tanulásra épülő védelmi technológiák leginkább a még ismeretlen kártékony programok elleni küzdelemben tudnak segíteni.

Cylance nagyvállalati berkeken belül dolgozó biztonsági szakembereket kérdezett meg a gépi tanulás védelemben betöltött szerepéről. A 300 válaszadó amerikai, japán, brit, francia és német cégeket képviselt a kutatás során. A szakemberek 47 százaléka úgy nyilatkozott, hogy már jelenleg is használ éles körülmények között gépi tanulásra épülő technológiákat, 23 százalékuk pedig éppen pilot projekteken dolgozik e területen.

Ahhoz, hogy pontosabban láthassuk, hogy napjainkban milyen kihívásokkal kell szembe nézni, érdemes megemlíteni, hogy a felmérés szerint a legtöbb problémát a hagyományos antivírus módszerekkel nem detektálható, ismeretlen kártékony programok jelentik. Ebben a sorban a nulladik napi sérülékenységek, a fájlnélküli támadások, a többlépcsős károkozások és a zsaroló programok következnek.

A cikk további része IDE kattintva olvasható.

Legfrissebb