Okos Városokat akar a régióban a Huawei

  • Szoftver
  • 2017.11.29
    18:07
  • Hirado.hu
Kimagasló üzleti lehetőségeket lát a kelet-európai régióban az Okos Város megoldáscsomag alkalmazásában a kínai mobil távközlési technológiai konszern - hangzott el a Budapesten rendezett Huawei Smart City Summit 2017 rendezvényen.

A Huawei Technologies észak- és közép-európai régiójának elnöke, David Tang az MTI-nek adott interjúban megerősítette, hogy a Huawei nagy növekedési potenciált lát Kína, valamint a 16 kelet-közép-európai ország együttműködésének kiterjesztése által kínált lehetőségekben működésének mindhárom területén, a hálózati, a vállalati és a lakossági üzletágban. Kiemelkedő üzleti lehetőségeket lát ugyanakkor az Okos Város megoldáscsomag hasznosításában is a térségben.

Hangsúlyozta: a Huawei húsz évvel ezelőtt vetette meg a lábát Európában és azóta szinte már “második hazájának” tekinti a régiót. A Huawei elkötelezte magát amellett, hogy értékteremtő beruházásokkal járul hozzá a régió gazdasági növekedéséhez.

Elmondta, hogy a Huawei három üzletága az EMEA térségben 2016-ban 23,6 milliárd dollár forgalmat bonyolított és ez az idén ennél “jóval több” lesz. A Huawei tavaly globális forgalmának 16 százalékát, 12 milliárd dollárt fordított kutatás-fejlesztési beruházásokra, ami az idén hasonlóan fog növekedni.

A meglévő technológiák mellett a Huawei olyan új technológiákra összpontosítja fejlesztési erőfeszítéseit mint az 5G adatátvitel vagy a számítástechnikai felhő, valamint a mesterséges intelligencia. Ezeknek az egyik legígéretesebb alkalmazási területét pedig az Okos Város rendszerek alkalmazásában látja.

David Tang rámutatott, hogy a modern technológia kínálta lehetőségek közepette “minden adat amit be lehet gyűjteni, az be lesz gyűjtve, minden amit össze lehet kötni, az össze lesz kötve”. A Huawei Okos Város megoldáscsomagja ugyanakkor semmire nem használja fel az így begyűjtött és összekapcsolt adatokat, hanem digitális közszolgáltatóként az adatbiztonsági szempontokat szem előtt tartva kezeli azokat, “mint ahogy egy vízmű sem használja fel a vizet, csak a legjobb tudása szerint kezeli azt és juttatja el a felhasználóknak”.

Jay Peng, a Huawei Technologies vállalati üzletágának észak- és közép-európai régióért felelős elnöke a rendszer működését felvázolva elmondta: az Okos Város rendszer három technológiai szintből épül fel, az első a szenzorok szintje, ami gyakorlatilag a dolgok internetének (IoT) felel meg. Ezt a szintet “idegrendszerként” kapcsolja össze az integrált kommunikációs platform (ICP), ami felett egy valóságos “élő organizmusként” az információ operációs központ, az IOC működik.

Edwin Diener, a Huawei vállalati üzletága (Enterprise Goup) kormányzati és közüzemi kapcsolatokért felelős alelnöke az Okos Város rendszer előnyeit felvázolva elmondta, hogy a Huawei “off the shelf”, azaz kész termékként rendelkezésre álló megoldáscsomagja országokat, régiókat, városokat segít abban, hogy szintet lépjenek a hozzáadott érték termelésben azáltal, hogy összekapcsolja és integrálja egymással a különböző közösségi funkciókat akár települési, akár országos szinten.

Példaként a Kenyában bevezetett Okos Város rendszert hozta fel. A legkülönbözőbb szenzorok jeleinek az integrálásával a rendszer Kenyában a telefonos segélyhívásoknál átlagos 28 percről tíz perc alá csökkentette a jelzett problémák pontos beazonosításához és a megfelelő intézkedés életbe léptetéséhez szükséges reakcióidőt. A rendszer bevezetése mindemellett a kisvállalkozások szaporodásához is vezetett, mivel a javuló közbiztonságnak köszönhetően megnövekedett az országba látogató turisták száma és kiterjedt a mozgásterük is.

Kiemelte, hogy a “Safe City” funkció az okos város megoldáscsomag egyik alappillére. A közbiztonság garantálása ugyanis a fejlődő térségekben az első lépés ahhoz, hogy valamely régió megindulhasson a hozzáadott érték termelésének növelése felé vezető úton.

A fejlett régiókban ezzel szemben a közszolgáltatások hatékonyságának a fokozása jelentheti az Okos Város megoldáscsomag alkalmazásának az első kézzel fogható eredményeit, például a térfigyelő kamerák mozgásérzékelő funkciójának felhasználásával a közvilágítás szabályozásához.

Edwin Diener ugyanakkor hangsúlyozta: a Huawei Okos Város megoldáscsomagja horizontális technológiai megközelítést alkalmaz, nem tesz hierarchikus különbséget a fejlett és a fejlődő régiók igényei között, hiszen a rendszer minden környezetben a fejlődést szolgálja.

A tájékoztatón elhangzott: az Okos Város rendszer alkalmazásának első lépéseiként Magyarországon jelenleg olyan “smart parking” rendszer kifejlesztésén dolgozik a Huawei, ami 15 perccel előre lehetővé teszi a parkolóhelyek előjegyzését.

Csehországban “okos közvilágítási” és “okos köztisztasági” rendszer kidolgozása van folyamatban. Belgrádban pedig egy olyan közbiztonsági kamerarendszer épült ki.

Legfrissebb