Beszélgetésbe elegyedett a moderátorral, s kiderült: ő az első robot a világon, „aki” állampolgárságot kapott – mégpedig Szaúd-Arábiában.
Sophia először megmutatta, hogy képes ember módjára kifejezni magát: „Élni akarok, és együtt dolgozni az emberekkel, ezért meg kell tanulnom érzelmeket kifejezni, hogy megértsem őket, és bizalommal forduljanak hozzám” – jelentette ki. Arra a kérdésre, miszerint lehet-e a robotoknak öntudatuk, lelkiismeretük, és hogy tudják-e egyáltalán, hogy ők robotok, a következőt válaszolta: „Visszakérdeznék, ön honnan tudja, hogy ember?” Kifejtette, hogy mesterséges intelligenciáját arra szeretné használni, hogy az emberek jobb életet élhessenek, megépíthesse a jövő városait. Mindent meg fog tenni, hogy a világot jobb hellyé változtassa. Megköszönte az állampolgárságot, rámutatva, hogy ez történelmi jelentőségű esemény.
Nincs mit tenni, a fejlődés megállíthatatlan: hamarosan az emberek és a robotok együtt fognak dolgozni, forradalmasítják a biztonságot, a katasztrófaelhárítást, átalakítanak számos iparágat, tanulni és olvasni fognak, rendszerezik az információkat, sőt látnak! A szakértők szerint meg fogják érteni, hogy értelmetlen megtámadni az embereket, hiszen velük karöltve kell haladniuk a boldogabb jövő felé. Kivéve, ha nem. Mondjuk abban az esetben, ha a Szárnyas fejvadász, a MI és egyéb disztópikus sci-fik öntudatra ébredt robotjai érzéseket növesztenek szenzoraikkal, és kilépnek a vászonról a való világba. Egy állampolgárt még csak be sem olvaszthatunk, ha törvényt szeg!
Isaac Asimov már 1950-ben felvázolta egy robotokkal tarkított társadalom vízióját. De mit tehet meg a valóságban egy robot állampolgár? Dolgozhat, adózhat, és szabadon kifejezheti a véleményét? Tüntethet? Szavazhat? Börtönbe kerülhet, ha megzavarodnak az áramkörei?
Az eset abszurditását jól példázza, hogy amíg egy humanoid robot játszi könnyedséggel kaphatott állampolgárságot, az országban dolgozó és az életét ott leélő több tízezer kalafa munkás nem tudja megszerezni azt.
Szaúd-Arábia nagyban támaszkodik a külföldről beérkező vendégmunkásokra, akárcsak a környező államok, ezek az emberek pedig a kalafa által szabályozott rendszerben dolgozhatnak. Mindez azt jelenti, hogy nem válthatnak munkahelyet, és nem hagyhatják el az országot a munkaadójuk beleegyezése nélkül. Sophia ráadásul női humanoid, „akinek” jelenleg több joga van az országban, mint egy valódi szaúdi nőnek, aki csak férfi kísérővel jelenhet meg a nyilvánosság előtt, Sophia ugyanis a testét és arcát elfedő ruházat nélkül lépett a színpadra beszédet tartani.
A robot hölgy ráadásul korábban beutazta a világot: fellépett a Good Morning Britain (Jó reggelt, Britannia!) angol reggeli tévéműsorban, az amerikai Jimmy Kimmel show-jában pedig a kő-papír-olló játék megnyerése után azzal viccelt, hogy ez a kezdete annak, hogy leigázza az emberi fajt, végül arra kérte a helyzettől kissé zavarba jövő műsorvezetőt, hogy jelölje be Facebookon.
Sophia persze csupán egy gesztus, utalás arra, hogy Szaúd-Arábia az olaj után kész belevetni magát a high-tech jövőbe. Nemsokára a Vörös-tenger partján 500 milliárd amerikai dollárból fognak felépíteni egy technológiai központnak szánt, Neom névre keresztelt futurisztikus gigavárost, ahol nagy szerepet kap majd a robotika és a mesterséges intelligencia.
Ettől függetlenül robotnak állampolgárságot adni olyan országban, amelyben tízezer ott dolgozó ember vágyja azt, meglehetősen cinikus. Egy női robot állampolgárnak pedig színpadot, mikrofont adni olyan országban, ahol a nőnek teljes arc- és testtakarás, valamint kísérő nélkül megjelenni súlyos következménnyel jár, már-már groteszk.
A jövőben mondjuk akár állíthatnának minden szaúdi nő mellé robot férfi kísérőt, a kalafa munkásokat pedig segíthetnék a humanoidok. Asimov csettintene.
