A dinamikus bővülés évének indult az idei, pénzügyi vészhelyzettel zárul az AltSchool iskolahálózat számára. A speciális általános iskola alapítója, a Google egyik vezére, Max Ventilla- írja az Origo.
Korábban több techvezért is meggyőzött Zuckerberg mellett arról, hogy jól jövedelmező és egyben utánpótlás-nevelő is lehet a hálózat létrehozása. A keresőóriásnál a felhasználói élmény területéért felelős szakember azonban itt elszámíthatta magát. A forradalmi oktatási módszerekből és a technológia megszerettetéséből a legfiatalabbak körében, könnyen lehet, így jóval kevesebb valósul meg hosszabb távon.
Néhány éve az Egyesült Államok technológiai fellegvárának cégei sorakoztak fel az ígéretes terv mögé. Mark Zuckerberg mellett Peter Thiel és Andereessen Horowitz is komoly összegeket áldozott arra, hogy az ötletből valóság legyen.
Összesen 175 millió dollárt dobtak össze arra, hogy a Google egykori szakembere elindíthassa a vállalkozást 2013-ban.
Úgy látszik azonban, sem a szilíciumvölgyi pénztárcák, sem a tudástőke, sem az évi 30 ezer dolláros tandíj nem elég ahhoz, hogy az intézményhálózat működhessen - írja a Business Insider.
A hírek szerint Ventillának, aki jelenleg is az iskolahálózat ügyvezetője, azért kellett a döntést meghoznia két oktatási helyszín bezárásáról is, mert a terjeszkedés üteme túl gyors volt. Ezt a pénzügyi eredményeké nem követte. Az egyes helyszíneken 80-150 diákot oktatnak, decsak a bővítésre 40 millió dollárt fordított a cég, ami alaposan leszívta tartalékaikat.Drágán béreltek épületeket, sok oktatót alkalmaztak, és ezek költségét jelenleg nem tudják fenntarthatóan kitermelni minden telephelyükön. Ezek mellett több egyedi rendszert is kifejlesztettek az oktatatási tevékenység támogatására, melyek szintén jelentős összegeket emésztettek fel.
Az ügyvezető két egymást követő napon, két intézményük bezárását jelentette be.
Az ügyvezető most azt mondja, a Palo Altó-i és a New York-i iskola bezárása nem jelenti azt, hogy a hálózatnak is leáldozott. Jelezte, a cégnek még így is 60 millió dolláros banki tartaléka van. Szerinte most arra van szükség, hogy a diákoknak oktatott egyedi és magas színvonalú technológiai ismereteket közvetlenül is pénzzé tehessék. Ezért az AltSchool abban gondolkodik, hogyegyes tananyagait és az oktatás során használt, egyedi informatikai megoldásait, értékesíti vagy bérbe adja más iskolák számára.Függetlenül attól, mi lesz az AltSchool sorsa, be kell-e zárnia további egységeit, abban Ventillának és a jelen meghatározó technológiai szakembereinek igaza van, hogyaz oktatási rendszer az egyik leginkább ellenálló az újításokkal szemben.
Zuckerberg már korábban is támogatott hasonló programot, a Summit Public School-t, de Bill Gates, a Netflix és más nagyvállalatok is komoly pénzeket áldoztak oktatási projektekre, vegyes eredményekkel.
Az elemzések azt mutatják, nem feltétlenül a tőkehiány okozza az eredménytelenséget. Nagy,alapvetően monolitikus rendszereken kellene változtatni,sok érdeksérelemmel a háttérben.
A CB Insights felmérése szerint ez azonban nem vette el a vállalkozások kedvét attól, hogy erre kísérleteket tegyenek. Globális viszonylatban 2,35 milliárd dollárnyi befektetés valósult meg a tavalyi évben az oktatási területen működő technológiai startupokba.