Letartóztatták a zsarolóvírust semlegesítő brit informatikust

  • Szoftver
  • 2017.08.05
    12:08
  • MTI
Kártevő szoftverek készítése és terjesztése miatt letartóztatták az Egyesült Államokban azt a fiatal brit informatikust, aki szakértők szerint kulcsszerepet játszott abban, hogy a májusban világszerte hatalmas károkat okozó WannaCry nevű zsarolóvírust sikerült leállítani.

Az amerikai média csütörtöki híradásai szerint Marcus Hutchins angol kiberbiztonsági szakértőt a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) a nevadai Las Vegasban tartóztatta le előző napon, ahol ő éppen számítógépes támadásokkal foglalkozó két konferencián vett részt.

Az amerikai igazságügyi minisztérium közleményt adott ki, amely szerint az augusztus 2-án letartóztatott, brit állampolgárságú Hutchinst 2014 és 2015 között végzett tevékenysége miatt vonják majd felelősségre. A szakmában MalwareTech néven ismert 23 éves számítógépes szakembert azzal vádolják, hogy a szóban forgó időszakban a banki rendszerek megkárosítására alkalmas, Kronos nevű kártékony szoftverek - számítógépes vírusok - készítésében vett részt. Ezek a vírusok a fertőzött számítógépekről banki információk kódjait lopják el.

Amerikai tisztségviselők ugyanakkor közölték, hogy a letartóztatásnak nincs köze a májusban közel 150 országban rendkívül gyorsan elterjedt, és kórházak, bankok, vállalatok, vasúttársaságok működését megbénító WannaCry zsarolóvírus ügyéhez.

Hutchinst a WannaCry vírus elleni küzdelem "hőseként" tartják számon: ő segített ugyanis a zsarolóvírus semlegesítésében. Felfigyelt arra, hogy a vírus megpróbál kapcsolatba lépni egy meghatározott internetes címmel, valahányszor behatol egy-egy újabb számítógépbe, ez a hosszú betűhalmazból álló internetes cím azonban nem volt bejegyezve és nem tartozott hozzá honlap. Hutchins 8 fontért (nem egészen 3 ezer forintért) megvásárolta az internetes címet, amely ettől a pillanattól létezővé és bejegyzetté vált. Mint kiderült, ez egyben aktiválta a vírus egyik kódját, amely gyakorlatilag kikapcsolta a rosszindulatú programot, leállítva további terjedését. Szakértők szerint ezzel több mint százezer újabb számítógép fertőződését sikerült megakadályozni világszerte.

Legfrissebb