Nem elírás: 500 éves a robotika

  • Kütyü
  • 2017.02.12
    20:45
  • Hirado.hu
Egy 16. századi, szerzetesnek öltöztetett géptől kezdve az ipari robotokon át a tavaly bemutatott legkorszerűbb japán androidig a londoni Science Museum új kiállítása.

Ben Russel vezető kurátort az a gondolat vezérelte az intelligens gépek fejlődéséről szóló Robotok című kiállítás összeállításakor, hogy “az emberek alapvetően félnek a robotoktól, és a tárlat arra ösztönözheti őket, hogy elgondolkodjanak azon, miként gazdagíthatják az emberi viselkedést utánzó androidok és más robotok a mindennapos életünket”.

A robotok már évszázadok óta köztünk élnek, ezt igazolja az az 1560-ban készült óraművel működtetett szerzetes, amely megcsókolja rózsafűzért és bűnbocsánatot kérve a mellét ütögeti. A II. Fülöp spanyol király számára készített életnagyságú szerzetes a kiállított szerkezetek legidősebbje.

A legkorszerűbbek között megtalálható egy 2014-ben készült japán hírolvasó android vagy az a brit fejlesztésű, ember nagyságú humanoid, amely végigvezeti a látogatót a kiállításon, sőt minden 20 percben rövid színházi előadást is produkál.

A kiállítás másik gyöngyszeme az az életnagyságú, ezüst, fejét billegető, halat fogó hattyú, amelyet 1773-ban épített John Joseph Merlin, a görkorcsolya feltalálója. A hattyút 1867-ben bemutatták a párizsi világkiállításon is, utána került egy brit múzeum tulajdonába.

A kiállított száz robot öt különböző történelmi időszakot ábrázol, feltárva azt is, miként formálta a vallás, az iparosodás, a popkultúra és a jövőkutatás a társadalmat. “Amikor ilyen hosszú áttekintést készítünk, ahogy ezt a robotok 500 évével tettük, látjuk, hogy a robotok nem is olyan ijesztőek, sőt mágikusak, elbűvölőek, hasznosak és általában azt teszik, amit mi el akarunk velük végeztetni” – hangoztatta Ben Russel.

A 20. századi fejlesztések között megtalálható a Metropolis című német némafilmben használt Maria robot mása, az 1956-ban bemutatott Tiltott bolygó című sci-fi sztárja, Robby robot, csakúgy mint Arnold Schwarzenegger Terminátor – A halálosztó című filmjében feltűnt T-800-as kiborg eredeti váza.

A tárlat látogatói megtekinthetik az Én, a Robot című filmet is, amely arra figyelmeztet, hogy a robotok és a mesterséges intelligencia miként veszélyezteti az emberiséget.

“Azt kell mondanom, hogy ettől még nagyon, nagyon messze vagyunk” – hangsúlyozta Giorgio Metta, az olasz technológiai intézet tudományos alelnöke, az iCub gyermekrobot fejlesztője, amelyet szintén meghívtak a kiállításra.

“Az általunk kifejlesztett applikációk nagyon szűkösek, így a mesterséges intelligencia nagyon specifikus problémák megoldására képes. Nincs mód arra, hogy ezek a robotok megtanuljanak bármi mást vagy önállóan egy másik feladat felé forduljanak” – magyarázta.

A Robotok című kiállítás február 8-tól szeptember 3-ig látható Londonban.

Legfrissebb