Lemondott az Über vezére

  • App
  • 2017.06.21
    18:21
  • Hirado.hu
Meghajolt a nagybefektetők nyomása alatt és lemondott az Uber Technologies vezérigazgatója, Travis Kalanick - erősítette meg a vállalat egyik szóvivője a The New York Times című amerikai napilapban kedden megjelent értesülést.

A San Franciscó-i székhelyű Uber a világ legnagyobb internetes fuvarmegosztó cége, amelyet 2009-ben alapított meg Travis Kalanick és Garrett Camp. Az utóbbi hónapokban azonban válságot válságra, és botrányt botrányra halmozott az agresszív és könyörtelen startup hírében álló Uber és vezetője.

Az idén több olyan ügy szivárgott ki, amelyek megkérdőjelezik a 40 éves Kalanick vezetői képességeit és a vállalat jövőjét.

Például az Uber egyik volt alkalmazottja februárban egy blogbejegyzésben arról számolt be, hogy volt munkahelyén általános jelenség a szexuális zaklatás, amelyért nem jár büntetés. A bejegyzés nyomán Eric Holder volt igazságügyi miniszter vezetésével belső vizsgálatot folytattak le.

Az ellenőrzés és a felügyelet szigorítását sürgető ajánlások közzététele után Kalanick a múlt héten közölte, hogy meghatározatlan időre szabadságra megy személyes megfontolásokból. Arra hivatkozott, hogy időre van szüksége balesetben elhunyt édesanyja meggyászolására. Azt is elismerte, hogy felelősséget visel azért a helyzetért, amelybe a vállalat jutott, és jelezte, dolgoznia kell vezetői képességeinek javításán.

Több nagybefektető azonban nem elégedett meg ezzel a megoldással, és levélben szólították fel végleges távozásra Kalanickot, hogy a vállalat megújulása érdekében végre tudják hajtani a vezetés mélyreható alakítását.

A Bloomberg néhány hónapja tett közzé egy videót, amelyen Kalanick indulatos vitába bonyolódott – ezért később nyilvános bocsánatkérésre kényszerült – egy, a jutalékának csökkentése miatt panaszkodó sofőrrel.

Március elején az Uber kénytelen volt elismerni azt is, hogy a Greyball nevű titkos program révén kiválogatta a nem szívesen látott utasokat a hatósági ellenőrzések kikerülésének érdekében.

Az Uber közel 70 ország 520 városában nyújt internetes fuvarmegosztó szolgáltatást, de még mindig nem nyereséges a tevékenysége. Az idei első negyedévben 708 millió dolláros, tavaly pedig 2,8 milliárd dolláros veszteséget termelt a vállalat. Bár az Uber értékét több mint 70 milliárd dollárra becsülik tőkevonzási képessége alapján, egyes ágazati szakértők túlzottnak tartják ezt az értéket, és a veszteségek alapján félő, hogy a végén lufinak bizonyul és kipukkan a vállalkozás.

Legfrissebb