A Google megmutatja: Olaszország érdekli a magyarokat

  • Szoftver
  • 2017.06.07
    15:10
  • Hirado.hu
Idén Olaszországra kerestek rá a legtöbben Magyarországról, ezt Spanyolország és Ausztria követte, a városok közül a magyarok London iránt érdeklődtek leginkább, amelyet Barcelona és Róma követ, a negyedik helyen Dubai áll - ismertette a legfrissebb magyarországi turisztikai trendeket a Google magyarországi üzletfejlesztési vezetője.

Boncsér Henrietta az utazási keresési trendekről elmondta: a mobil egyre nagyobb szerepet tölt be a felhasználók életében, és az utazások megszervezése sem jelent kivételt ez alól, az első negyedévben az összes keresés 36,1 százaléka már mobileszközről érkezett.

Tavaly a Magyarországról indított utazási keresések 33 százaléka történt mobilról, ami 50 százalékos növekedés 2015-höz képest – ismertette.

A Google adatai szerint a tavalyi nyári szezonban a legnépszerűbb ország Horvátország volt, amit Olaszország és Görögország követett. A városok rangsorát Bécs, London és Prága vezette tavaly – mondta. Az utazással és idegenforgalommal kapcsolatos keresési volumen tavaly augusztusban volt a legmagasabb, a heti eloszlás pedig hétfőn, kedden, valamint vasárnap volt kiemelkedő a hét többi napjához képest.

A legkeresettebb utazási kategóriák közé tartozik 49 százalékos aránnyal az úti céllal kapcsolatos keresések, 24 százalékkal a szállodák, és 9 százalékkal a légi közlekedés 2016-ban. Ezen túl az apartman bérlés, üdülési csomagok, helyi attrakciók, vonat, autóbusz, taxi és autószolgáltatások, last minute utazás, vagy az autóbérlés.

Papp István, a Szallas.hu termékmenedzsere arról beszélt, hogy idén január-május között a közvetített foglalások értéke 44 százalékkal 7,5 milliárd forintra nőtt. A lemondások miatt a növekedés éves szinten 35 százalékos lehet, idén a bruttó közvetített szállásdíj bevétel eléri a 18 milliárd forintot. Az adatok alapján rekordév lesz az idei. Az átlag foglalási érték 13 százalékkal 48 ezer forintra, a tartózkodási idő 7 százalékkal 2,59 napra nőtt tavaly – ismertette.

A horvát piacon 64 százalékos a forgalom növekedése a Szallas.hu adatai szerint, a közvetített szállásdíjak értéke meghaladja majd az egymilliárd forintot.

Belföldön a legtöbb magyar apartmanba és vendégházba foglal, ezek aránya 60 százalékos az összes foglaláson belül. Idén a legnépszerűbb belföldi úti cél Siófok, Hajdúszoboszló, és Budapest volt, a legnagyobb javulást Keszthely érte el, hat helyet ugrott előre a listán. A fizetési módok között 49 százalékkal a készpénz vezet, bankkártyával 13 százalék fizet, míg a Szép-kártyás fizetések aránya 23 százalékos.

Bogár Zoltán, a Danubius Hotels üzletfejlesztési igazgatója azt emelte ki, hogy a budapesti hotelek foglaltsága idén az első négy hónapban 35 európai nagyváros között a 15. helyen volt, ami a 8. legnagyobb növekedés volt. A magyar főváros ezzel megelőzte Rómát, Athént, és Brüsszelt, a régiós versenytársak közül pedig Pozsonyt és Bécset az STR Global legutóbbi adatai szerint.

Az egy kiadható szobára jutó bevétel (REVPAR) 14 százalékkal nőtt 47,5 euróra, de ezzel a tavalyival megegyező 27. helyen van a főváros 35 európai nagyváros között. A régiós összehasonlításban a szálláshely-szolgáltatás áfája magas, 18 százalék, ami rontja a szállodák versenyképességét – mondta Bogár Zoltán.

Úgy vélte, Budapest népszerűségének növekedésében fontos szerepe van annak, hogy biztonságos úti célnak számít. Az igazgató elmondta: szakmai becslések alapján az Airbnb-jelenség, azaz a közösségi szállásmegosztás a szállodák forgalmából 10 százalékot von el.

Legfrissebb