Pirger Csaba tájékoztatása szerint a férfi 2013 októberétől 2016 augusztusáig több internetes hirdetési portálon kínált eladásra mobiltelefonokat, számítógépeket, számítógépes játékokat, motoros fűkaszákat, láncfűrészeket, ezek azonban soha nem voltak a birtokában. A törvényes jövedelemmel egyébként nem rendelkező férfi több tucatnyi álnevet és hamis lakhelyet tüntetett fel a hirdetésekben, s a sorozatos bűncselekményekből származó pénzekből biztosította a megélhetését.
Az áldozataitól kicsalt pénzeket a féltestvére, két barátnője vagy az édesanyja bankszámlájára utaltatta, majd velük felvetette, de a számlatulajdonosok nem tudtak arról, hogy a beérkező összegek bűncselekményekből származnak. A vádlott 2014 nyarától már postai utalással a saját nevére kérte a kicsalt összegeket. A vádlott összesen közel hétmillió forintos kárt okozott a becsapott vevőknek, csupán egyetlen vásárló volt, aki gyanút fogott és az elküldött pénzt még vissza tudta utaltatni a postával. A Nagykanizsa Járási Ügyészség 120 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás és egy csalási kísérlet miatt emelt vádat a rovott múltú számító férfi ellen.