Kínai mobilgyártók szorongatják a Samsungot és az Apple-t

  • Kütyü
  • 2017.04.28
    16:55
  • 24.hu
Bár sokan az okostelefonos piac halálát jósolják, az idei első negyedév eladási számai nem erről árulkodnak. A kínai márkák egyre nagyobb teret nyernek az olyan óriásokkal szemben, mint az Apple és a Samsung, ezáltal pedig a piac is új erőre kapott.

Az IDC (International Data Corporation) piackutató vállalat közzétette idei első negyedéves, okostelefon-piacról szóló jelentését, ami által még láthatóbbá válik, hogyan nyernek maguknak egyre nagyobb teret a kínai gyártók.

Az első negyedévben összesen 347,4 millió okostelefont értékesítettek világszerte, ami 4,3 százalékkal több, mint amennyit eladtak egy évvel korábban. Ryan Reith, az IDC mobileszközök méréséért felelős részlegének elnöke szerint ezek a számok bizonyítják, hogyaz okostelefonok piaca nem halott, és képes tovább növekedni.

Ez főleg az olyan kínai gyártóknak köszönhető, mint az Oppo, a Vivo, és a Huawei. Mindhárom cégnek sikerült növelnie piaci részesedését, míg közben az Apple és a Samsung részesedése csökkent. Ennek ellenére is még mindig a Samsungé az első hely, bár mivel a dél-koreai óriás ugyanannyi okostelefont adott el, mint tavaly (79,2 millió darabot), ez a piaci részesedésének 23,8 százalékról 22,8 százalékra való csökkenéséhez vezetett.

A Samsung helyett a Huawei-é volt a kirobbanó sikert.

A rangsorban második Apple szerényen növekedett, 51,2 millióról 51,6 millióra növelte eladott készülékeinek számát. A harmadik helyen álló Huawei nagyot robbant: 21,7 százalékkal 34,2 millióra növelte első negyedéves eladásait az egy évvel korábbi 28,1 millióról,és eközben piaci részesedését is 9,8 százalékra növelte 8,4 százalékról.

Eladásait a legnagyobb mértékben, 29,8 százalékkal az Oppo növelte: az idei első negyedévben 25,6 millió okostelefont adott el a tavalyi 19,7 millió után, piaci részesedése pedig 7,4 százalékra bővült 5,9 százalékról.

Nem maradt el nagyon az ötödik helyen szereplő, szintén kínai Vivo sem. A cég 23,6 százalékkal több okostelefont értékesített az idén mint tavaly, 18,1 milliót 14,6 millió után, ami az idén 5,2 százalékos piaci részesedésnek felelt meg a tavalyi 4,4 százalék után.

Az összes többi gyártó eladásai egy százalékkal, 138,7 millióra csökkentek 140,0 millióról, együttes piaci részesedésük pedig 39,9 százalékra zsugorodott 42,1 százalékról.

Anthony Scarsella, az IDC kutatója szerint ugyan rengeteg prémium dizájnnal érkező remek mobil lépett be a piacra, nagy médiahájppal és erős marketinggel megtámogatva, dea legnagyobb növekedést azok az elérhető árú modellek hozzák több piacon is, amelyek elmossák a határt a felső- és az alsókategória közt.

Via 24.hu

Legfrissebb