Egyre nagyobb bajban a SoundCloud, senki nem akar nekik pénzt adni

  • App
  • 2017.02.14
    22:41
  • 444.hu
A SoundCloud több vezetője is felállt a héten és otthagyták a céget.

Az egyik legsikeresebb német netes vállalkozás egyre súlyosabb válságba kerül: a SoundCloud több vezetője is felállt a héten és otthagyták a céget. Távozott az operatív ügyeket irányító Marc Strigel és a gazdasági igazgató, Markus Harder is. Bár közleményük szerint öt év után egyszerűen új kalandokra vágytak, távozásuknak inkább ahhoz lehet köze, hogy a SoundCloudnak még idén elfogyhat a tőkéje- írja több sajtóorgánumra hivatkozva a 444.hu.

A vállalat a Morgan Stanleyt bízta meg, hogy segítsenek tőkét bevonni, és bár a hivatalos kommunikációjuk szerint minden remekül megy, iparági pletykák szerint a zenestreamelő oldal tulajdonosai kétségbeesetten próbálnak valahonnan tőkét bevonni.

Egy német gazdasági szereplő név nélkül azt mondta a Financial Timesnak, hogy a SoundCloud gyakorlatilag már könyörög a pénzért, de senki nem ad nekik. Szerinte arra lenne szükség, hogy a vállalat átértékelje saját helyzetét és belássák, hogy kevesebbet ér a cég, mint ahogy azt gondolják magukról.

A berlini cég legutóbb tavaly júniusban szedett össze 100 millió dollárt befektetőktől, többek között a Twittertől, és akkor 700 millió dollárra taksálták a vállalat értékét. Viszont működése során a SoundCloud még soha nem termelt profitot, 2015-ben 51 millió dolláros veszteséggel zártak, a vállalatot pedig már jóideje belengi a sötét bizonytalanság árnya.

Tavaly áprilisban bevezették a SoundCloud Go névre keresztelt előfizetéses pluszszolgáltatást, amivel főleg a Spotify és az Apple Music ellen indultak harcba, de ez sem tudta érdemben megváltoztatni a cég helyzetét. Tavaly szeptemberben szó volt arról is, hogy a Spotify vásárolná fel a vállalatot, ugyanakkor végül a svéd cég elállt az üzlettől. (Financial Times)

Legfrissebb