1 milliárd dollárt fektet mesterséges intelligenciába a Ford

  • Szoftver
  • 2017.02.14
    22:41
  • Pcworld.hu
Az Uber és a Google veteránjai által alapított Argo AI önvezető rendszert fejleszt.

A legnagyobbaktól ugyan jócskán lemaradva, de végül a Ford is beszállt az önvezető járművek versenyébe. Az amerikai gyártó autonóm autói a tervek szerint 2021-ben gördülnek ki először az utakra, amihez a LIDAR lézer alapú távérzékelő rendszert fejlesztő kínai Velodyne mellett újabb fontos partnert találtak- írja a Pcworld.hu

Az Argo AI neve egyelőre keveseknek cseng ismerősen, annak ellenére, hogy két igazi veterán alapította. Peter Rander az Uber, Bryan Salesky pedig a Google önvezető autókkal foglalkozó csapatának volt a vezetője, illetve fontos tagja, mielőtt teljes titokban közös projektbe kezdtek. Az új cég egy saját autonóm rendszer és mesterséges intelligencia fejlesztésére fókuszál, alkalmazottaik számát év végéig 200-ra bővítenék.

A Ford a következő 5 évben 1 milliárd dollárral támogatja majd az Argo AI-t, ami hivatalosan ugyan egy leányvállalatuk lesz, mégis komoly kreatív szabadságot kap. Az önvezető rendszert ráadásul nem csak saját járműveikben használják majd, hanem más gyártók is licencelhetik.

Legfrissebb